Erőss Anna

Erőss Anna
A Magyar Rádió stúdiójában 1968-ban
A Magyar Rádió stúdiójában 1968-ban
Született1931.[1] (93 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar Magyarország
Foglalkozásarádióbemondó
műsorvezető
KitüntetéseiKazinczy-díj (1973)[2]
Sablon • Wikidata • Segítség

Erőss Anna Konkoly Tiborné (Budapest, 1931. –) Kazinczy-díjas magyar rádióbemondó, műsorvezető.

Életpályája

A Magyar Rádió bemondója volt több évtizedig. Bemondóként dolgozott mindhárom rádióadón (Kossuth, Petőfi, Bartók). Tanította kezdő pályatársait, mentoráltja volt például Kertész Zsuzsa[3] és Acél Anna is. Színházi előadások rádiós közvetítéseinek narrátoraként is hallhatták a rádióhallgatók. 1981-ben nyilatkozta:

„Régebben mi, bemondók voltunk a rádió hangja, ránk bízták a színházközvetítéseket is. Most szót kapnak a muzsikusok, a szerzők, egyre több lesz az élő adás. Így kívánja a szakosodás, a hozzáértők a rádióban közvetlen kapcsolathoz jutnak. A bemondó már nem központi ember. Persze maradt még nekünk is sok terület. Nagyon szeretem a komoly zenét, részt veszek operaösszeállítást sugárzó műsorokban, akkora lemeztárból válogatni mint a Magyar Rádióé, nagyszerű élvezet.[4]

1970-ben Dömök Gábor és Egressy István bemondó kollégáival a rádió hírszolgálati rendszerében végzett munkájukért nívódíjban részesültek. 1973-ban Kazinczy-díjas lett, a kitüntetést az alapító Péchy Blanka művésznő jelenlétében vette át. A Rádióban a bemondók osztályvezető helyetteseként, és szakszervezeti ob-titkárként is tevékenykedett, a lebonyolítás alapszervezetében, amelynek két turnusával — idetartozott a műsoradó, információ, dokumentáció, könyvtár, sajtóarchívum, szalagtár, kartontár — roppantul szerteágazó területen, 130 változó idő- és munkabeosztásban dolgozó ember munkahelyi közérzetének gondjaival is foglalkozott. 2005. június 4-én a 76. Ünnepi Könyvhéten, Budapesten, a Szent István téren, régi rádiós kollégáival (Salamon István, Szepesi György, Major Anna, Rapcsányi László) a 80 éves Magyar Rádió rendezvényének vendégeként lépett fel.[5]

Rádiós munkáiból

  • Jó reggelt! (Kossuth Rádió) – bemondó
  • A Petőfi Rádió reggeli zenés műsora – adásvezető bemondó
  • Kettőtől — hatig. A Petőfi Rádió zenés délutánja. Műsorvezető: Erőss Anna
  • Csendes éj (Kossuth Rádió) – műsorvezető: Erőss Anna, Mohai Gábor
  • Klasszikusok mindenkinek Zeneparádé – Lázár Eszter műsora. Közreműködik: Erőss Anna
  • „Hangportrék – rádiós emlékek fényében” Ruitner Sándor műsora. Közreműködik: Erőss Anna
  • Peter Weiss: Vitairat Vietnamról (hangjáték) – közreműködő

Díjai, elismerései

  • Munka Érdemrend bronz fokozat (1965)[6]
  • Magyar Rádió nívódíj (1970)[7]
  • Kazinczy-díj (1973)[8]
  • „Szakszervezeti munkáért” – arany fokozat (1975)[9]
  • Munka Érdemrend ezüst fokozat (1978)[10]
  • Munka Érdemrend arany fokozat (1988)[11]

Jegyzetek

  1. Napút - Mohai Gábor (146. oldal)
  2. Népszabadság, 1973. április 11. (31. évfolyam, 84. szám) Erőss Anna rádióbemondó kapta az idei Kazinczy-díjat
  3. Kertész Zsuzsa: Hónapok után szólalhattunk meg élőben
  4. Zalai Hírlap, 1981. december 22. (37. évfolyam, 299. szám) Jó reggelt Magyarország!
  5. Pesti Műsor, 2005. június 2. (54. évfolyam, 22. szám)
  6. Magyar Nemzet, 1965. december 8. (21. évfolyam, 289. szám) A magyar sajtó ünnepe – Kitüntetések
  7. Rádió- és Televízióújság, 1970. december 14. – 20. (15. évfolyam, 50. szám, 3. oldal) A magyar sajtó napja
  8. Magyar Ifjúság, 1973. április 20. (17. évfolyam, 16. szám) Kazinczy-díj a bemondónőnek
  9. Szocialista Művészetért, 1975-11-01 (18. évfolyam, 1-12. szám) Híreink - Kitüntetések
  10. Magyar Sajtó, 1978-04-01 (19. évfolyam, 4-5. szám, 130. oldal) Köszöntjük kitüntetett kollégáinkat!
  11. Magyar Sajtó, 1988-05-01 (29. évfolyam, 5. szám, 10. oldal) Köszöntjük kitüntetettjeinket!

Források

  • Szocialista Művészetért, 1970-01-01 (13. évfolyam, 1. szám) Konkoly Tiborné a Rádió VII. osztálybizottsága titkárának beszámolójából
  • Szocialista Művészetért, 1974-03-01 (17. évfolyam, 3. szám) Három ob-titkár, aki nő...
  • Napút - Mohai Gábor (146. oldal)