Gurney Halleck

Gurney Halleck (10135-10226) Frank Herbert Dűne című regényében az Atreides-ház kard-és harcmestere.

August és Oltora Halleck legidősebb fia, később Paul Atreides egyik harcászati-katonai oktatója, Duncan Idaho mellett. Zeneszeretete miatt - a baliset nevű, lanthoz hasonlatos hangszeren szerzett jártasságot - trubadúr-harcosnak is nevezik.

Története

Az Arrakison lezajlott, Atreides-ház ellen intézett támadás során az egyik hadtestet vezeti, és kevés embere élén túléli az inváziót. A fűszercsempészekhez menekül, akiknek vezetője, Staban Tuek, szolgálatába fogadja. Éveken át marad a csempészekkel és a bolygó új-régi urait, halálos ellenségeit, a Harkonnen-ház tagjait és azok hűbéreseit irtja. Egy ízben Paul fremen-szabadcsapatába futnak, itt találkozik újra mester és tanítvány, hűbéres és immár hűbérúr. Innentől Halleck új ura, Paul oldalán harcol. Mivel meg van győződve afelől, hogy a hajdani hercegi ágyas, Paul anyja, Jessica felelős Leto herceg elárulásáért és haláláért, az első alkalommal megkísérli beteljesíteni vérbosszúját a nő felett. Mikor Jessica ártatlansága bebizonyosodik, eláll szándékától és teljes hűséggel követi Pault a Harkonnenek, valamint az uralkodó Corrino-ház elleni hadjáratba.

Ez a fiktív személyről szóló lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!
Sablon:Dűne Univerzum
  • m
  • v
  • sz
A Dűne univerzuma
Nagy Házak
Szervezetek, népcsoportok
Bene Gesserit · Bene Tleilax · Arctáncoltatók · Fremenek · Tisztelet Matrónái · Landsraad · Mentátok · Sardaukarok · Liga · Suk Iskola · Ginazi kardmesterek · Gondolkodó gépek · Titánok · KHAFT · Halszólítók
Emberek
Leto Atreides · Paul Atreides · Lady Jessica · Alia Atreides · Duncan Idaho · Thufir Hawat · Gurney Halleck · Wellington Yueh · Liet-Kynes · Csani · Irulan Corrino · II. Leto Atreides · Raquella Berto-Anirul · IV. Shaddam · Vladimir Harkonnen · Feyd-Rautha Harkonnen · Piter de Vries · Darwi Odrade · Sheeana · Miles Teg · Murbella
Fontos bolygók
Arrakis (Rakis) · Caladan (Dan) · Giedi Prime (Gammu) · Ix · Kaitain · Salusa Secundus · Wallach IX
Technológia
Atomfegyverek · Axolotl tartályok · Kriszkés · Ghola · Gom-dzsabbar · Heighliner · Holtzman-effektus · Nem-hajó · Cirkoruha · Szuszpenzor · Parázsgömb
Egyéb
Butleri Dzsihad · Kwisatz Haderach · Nyelvek a Dűnében · Melanzs · Régi Birodalom · Tisztelendő Anya (Dűne) · Homokféreg · Fűszeragónia · Orgyilkosháborúk · Élet vize · Arany Ösvény · Mentát
  • Sci-fi Sci-fi portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap