Harry Styles által szerzett dalok listája
Harry Styles angol énekes, dalszerző, zenész és színész szerezte saját dalait mindhárom stúdióalbumán – Harry Styles (2017), Fine Line (2019) és Harry’s House (2022) – és más előadóknak is, beleértve első együttesét, a One Directiont. Legtöbbször ő írta a dalok túlnyomó részét, mikor szerzőként szerepel rajtuk.[1][2]
Styles első albumán Jeff Bhaskerrel, Mitch Rowlanddel, Alex Salibiannal, Tyler Johnsonnal és Ryan Nascival dolgozott együtt, többek között Sign of the Times debütáló kislemezén, amely első lett a Brit kislemezlistán[3] és több, mint két millió példány kelt el belőle az Egyesült Államokban.[4] Styles a dalt egy anyáról írta, „aki éppen világra hozza gyermekét, de komplikációkba ütköznek. Az anyának elmondják, hogy ’A gyerek rendben van, de te nem fogod túlélni.’” Ezt az analógiát az énekes arra használta, hogy bemutassa az „alapvető” igazságtalanságosságokat az életben és jelenlegi társadalomban.[5] Styles következőképpen írta le a dal szerzésének folyamatát: „A dal, ami után az album elkezdett tényleg egy albumnak érződni a dalok csoportja helyett a Sign of the Times volt. Korán fejeztem be az ebédet és nagyjából öt percig ültem a zongora előtt. A leggyorsabb szerzeményem volt az albumon. Szerintem, a refrén kivételével, három óra alatt befejeztük.”[6] Bhasker is ehhez hasonlóan beszélt a felvételekről: „Harry zongorázott és egy kicsit kibeleztük a dalt. Ezután megfogott egy mikrofont én pedig zongoráztam és a teljes felvételt összevágtuk nagyjából három óra alatt.”[7] Bhasker ezek mellett kiemelte, hogy Styles „vezette a folyamatot. Nem kellett ott ülnie és mindig rám hagyatkoznia. Harry volt a főnök.”[7]
A második stúdióalbumán Styles közreműködött barátjával, Thomas Hull producerrel, aki az első albumon minimális munkát végzett. Ezek mellett továbbra is részt vett a munkálatokban Johnson, Rowland és Bhasker. Styles azt mondta, hogy a második album felvételei „sokkal boldogabb” volt és, hogy „A felszabadító része az album készítésének az volt, hogy újrafogalmaztam mit is jelent nekem a siker. Egy olyan lelki állapotba kerültem, hogy olyan zenét csinálok, ami engem boldoggá tesz és így lehet legkönnyebben elérni a sikert, illetve elengedtem azokat a számokat, amiket az albumaimnak el kellett érnie, nagyon felszabadító volt.”[8] Styles a Lights Up kislemezről, amely harmadik lett a Brit kislemezlistán,[9] azt mondta, hogy egy „nagyon felemelő és felszabadító dal” és „önvizsgálatról, önmaga felfedezéséről és szabadságról szól. Dolgok, amiket megpróbáltam feldolgozni és legyőzni az elmúlt pár évben, elfogadni ezeket a dolgokat.”[10] A dalszerzésről azt mondta, hogy „a Lights Up volt a legszokatlanabb dal, amit valaha írtam. Hangjegyzeteken keresztül írtuk Tylerrel (Johnson). Elküldte nekem a dalt és egymásnak küldözgettük a hangjegyzeteket. Én megírtam a dalszöveget és gyorsan összeültünk a stúdióban felvenni. A második napon úgy döntöttem, hogy hozzáadom a refrént, amit általában nem csinálunk ilyen hamar. Amint bekerült a refrén, megszületett a dal és egy teljesen más irányba vitte. A kedvenc dolgom a dallal kapcsolatban, hogy nem is tudom mi akar lenni. Nem sok értelme van, de szerintem ezért is tetszik ennyire.”[8] Egy másik Fine Line-kislemez, amely a Billboard Hot 100 listavezetője lett,[11] a Watermelon Sugar volt. Ezért a dalért kapta meg első Grammy-jelölését és a másodikat a Brit Awards-díjátadón. Thomas Hull, aki Stylesszal együtt szerezte a dalt azt mondta a Music Weeknek 2021-ben, hogy „Az egyik első dal volt, az is lehet, hogy az első, amit az albumra írtunk. Elutaztunk Tyler Johnson stúdiójába Nashville-be. Én és Tyler játszottunk, azt megjelent Harry és elkezdett énekelni és kialakult az egész. Harry a Görögdinnye édes levében könyvet olvasta. Vagy ő hozta be vagy már ott volt, nem tudom. Elkészültünk a dallammal és azt mondta ’Mit gondoltok arról, hogy Watermelon Sugar?’ Először, és ez gyakran van dalszövegekkel, azt gondoltam, hogy ’Ez elég furcsa.’ Utána meg, hogy ’Ember, ez zseniális.’ Emlékszem, hogy arra gondoltam, mi ez. Harry annyira jó a dalszövegekkel, már tényleg saját maga.”[12] Stylest és Kid Harpoont jelölték az Év dalszerzője díjra a 2021-es Ivor Novello-díjátadón, amely Nagy-Britannia legjobb szerzőit és dalszerzőit ismeri el.[13] Ugyan a díjat Celeste és Jamie Hardman nyerte el, az Adore You Fine Line-dal elnyerte a legtöbbször játszott dal díjat.[14]
Azt követően, hogy több dalt is szerzett az Up All Night és a Take Me Home albumokon, együtt dolgozott Savan Kotechával és Carl Falkkal, hogy megírja a Happily dalt, illetve Gary Lightbodyval és Jacknife Leevel a Something Great számot, amelyek mind szerepeltek a Midnight Memories lemezen. Styles azt mondta, hogy a Happily volt az első alkalom, hogy látta a nevét a dalszerzők között, mikor tényleg tetszett neki a dal.[15] Ezen az albumon Styles az egyik szerzője volt még a Story of My Life kislemeznek, amely második lett a Brit kislemezlistán[16] és több, mint három millió példányban kelt el az Egyesült Államokban.[17] Styles ezek mellett dolgozott Ariana Grande My Everything (2014) albumán, a Just a Little Bit of Your Heart dalon, Johan Carlssonnal együtt. Grande előadta a dalt az 57. Grammy-gálán, ahol elnyerte első jelölését.[18] Styles Carlssonnal szerezte még az I Love You-t is, amely az Alex & Sierra debütáló albumán szerepelt. Több dalt is szerzett a One Direction Four lemezén, beleértve a Where Do Broken Hearts Go és a Stockholm Syndrome dalokat, a Night Changes kislemez mellett. A Made in the A.M.-en is közreműködött több dalon, amelyek közé tartozott a Perfect kislemez is, amely második volt a Brit kislemezlistán.[19] Együtt írta Meghan Trainorral a Somedayt, amelyet Trainor és Michael Bublé vett fel az utóbbi Grammy-jelölt albumára, a Nobody but Mere (2016). Jack Antonoffal és Ilsey Juberrel szerezte az Alfie’s Song (Not So Typical Love Song) dalt, amely szerepelt a Kszi, Simon filmben.
Styles karrierje során eddig 84 dalon dolgozott, beleértve több kiadatlan dalt is. A korábban említett előadók mellett Styles szerzett dalt az Augustana és a Kodaline együtteseknek és Gavin DeGraw énekesnek is. Együtt dolgozott még ezek mellett a OneRepublic énekesével Ryan Tedderrel, John Legenddel és Johnny McDaiddel. Zenészek, akikről Styles azt mondta, hogy dolgozott még Taylor Swifttel,[20] Bruno Marssal[21] és Max Martinnal,[21] de nem adott ki velük dalt.
Styles dalszerzői tehetségét és jártasságát több író partnere is kiemelte, Tedder azt mondta, hogy egy „zseniálisan tehetséges szerző,”[22] míg Kotecha kiemellte, hogy „Harryvel nagyon érdekes volt, mert a (One Direction) második albumán tényleg lehetett látni, hogy egy kibaszott jó író. Készítettünk egy dalt a harmadik albumra – az egyetlen, amit a harmadik albumra csináltunk – , aminek Happily a címe, amire én nagyon büszke vagyok, és szerintem ő is... nagyon jó ötletei voltak.”[23] Grande is méltatta Stylest: „Az emberek ismerik Harryt, természetesen főleg énekesként, de szerintem mindenki le lesz nyűgözve, mikor meghallják az írási képességeit”[24] és, hogy „inkább megfélemlített, mert felvett egy demót, hogy meg tudjam tanulni a dalt (Just A Little Bit of Your Heart). Úgy voltam vele, hogy ’Nem tudom, hogy hozzá akarok-e nyúlni! Annyira gyönyörű volt, ahogy ő énekelte, Nem tudom, hogy sajátomévá akarom-e tenni.’”[25] Legend is jókat mondott a dalszerzőről: „Nagyon szeretnék vele újra írni, mert egy nagyon jó srác és nagyon tehetséges. Nagyon jó szövegekkel kapcsolatos ötletei vannak és egy nagyon jó szerző.”[26]
Dalok
Tartalomjegyzék |
---|
0–9 · A · B · C · D · E · F · G · H · I · J · K · L · M · N · O · P · R · S · T · W · Y |
Kislemez |
Promóciós kislemez |
Dal | Előadó(k) | Szerző(k) | Album | Év | For. |
---|---|---|---|---|---|
5378 Miles | — | Harry Styles Gary Go Johnny McDaid | — | Nem jelent meg | [27] |
A.M. | One Direction | Harry Styles Julian Bunetta Ed Drewett Wayne Hector Niall Horan Liam Payne John Ryan Louis Tomlinson | Made in the A.M. (Deluxe Edition) | 2015 | [28] |
Adore You | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Amy Allen Thomas Hull Tyler Johnson Mitch Rowland | Fine Line | 2019 | [29] |
Alfie’s Song (Not So Typical Love Song) | Bleachers | Harry Styles Jack Antonoff Ilsey Juber | Love, Simon (Original Motion Picture Soundtrack) | 2018 | [30] |
Already Home | — | Harry Styles Gary Go Johnny McDaid | — | Nem jelent meg | [31] |
As It Was | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Thomas Hull Tyler Johnson | Harry’s House | 2022 | [32] |
Oh Anna[a] | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Tyler Johnson Mitch Rowland Alex Salibian | — | Nem jelent meg | [34] |
Back for You | One Direction | Harry Styles Carl Falk Kristoffer Fogelmark Niall Horan Savan Kotecha Albin Nedler Liam Payne Louis Tomlinson Rami Yacoub | Take Me Home | 2012 | [35] |
Better than Being Alone | Augustana | Harry Styles Dan Layus | — | Nem jelent meg | [36] |
Boyfriends | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Tobias Jesso Jr. Thomas Hull Tyler Johnson | Harry’s House | 2022 | [37] |
California | — | Harry Styles Dan Layus | — | Nem jelent meg | [38] |
Canyon Moon | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Thomas Hull Mitch Rowland | Fine Line | 2019 | [29] |
Can’t Get Enough | — | Harry Styles Dan Layus | — | Nem jelent meg | [39] |
Carolina | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Jeff Bhasker Thomas Hull Tyler Johnson Ryan Nasci Mitch Rowland Alex Salibian | Harry Styles | 2017 | [40] |
Change Your Ticket | One Direction | Harry Styles Julian Bunetta Niall Horan Zayn Malik Sam Martin Liam Payne John Ryan Louis Tomlinson | Four (The Ultimate Edition) | 2014 | [41] |
Changes | Cam Cam | Harry Styles Lori McKenna Tom Hull Tyler Johnson | The Otherside | 2020 | [42] |
Cherry | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Jeff Bhasker Thomas Hull Tyler Johnson Sammy Witte | Fine Line | 2019 | [29] |
Cinema | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Samuel Witte | Harry’s House | 2022 | [43] |
Coco | — | Harry Styles Gary Go Johnny McDaid | — | Nem jelent meg | [44] |
Daydreaming | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Thomas Hull Tyler Johnson Louis Johnson Valerie Johnson Alex Weir Quincy Jones Tom Bahler | Harry’s House | 2022 | [43] |
Daylight | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Thomas Hull Tyler Johnson | Harry’s House | 2022 | [43] |
Don’t Forget to Remember Me | — | Harry Styles Toby Gad Niall Horan Zayn Malik Liam Payne Lindy Robbins Louis Tomlinson | — | Nem jelent meg | [45] |
Don’t Let Me Go | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Sam McCarthy Dan McDougal | — | Nem jelent meg | [46] |
Endlessly | — | Harry Styles Gary Go Johnny McDaid | — | Nem jelent meg | [47] |
Ever Since New York | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Jeff Bhasker Tyler Johnson Ryan Nasci Mitch Rowland Alex Salibian | Harry Styles | 2017 | [40] |
Everything About You | One Direction | Harry Styles Wayne Hector Niall Horan Zayn Malik Liam Payne Steve Robson Louis Tomlinson | Up All Night | 2011 | [48] |
Fall Apart | — | Harry Styles Dan Layus | — | Nem jelent meg | [49] |
Falling | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Thomas Hull | Fine Line | 2019 | [29] |
Fine Line | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Jeff Bhasker Thomas Hull Tyler Johnson Sammy Witte | Fine Line | 2019 | [29] |
Fool’s Gold | One Direction | Harry Styles Niall Horan Zayn Malik Maureen McDonald Liam Payne Jamie Scott Louis Tomlinson | Four | 2014 | [41] |
From the Dining Table | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Jeff Bhasker Tyler Johnson Ryan Nasci Mitch Rowland Alex Salibian | Harry Styles | 2017 | [40] |
Fun for Now | — | Harry Styles Julian Bunetta Dan Layus | — | Nem jelent meg | [50] |
Golden | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Thomas Hull Tyler Johnson Mitch Rowland | Fine Line | 2019 | [29] |
Grapejuice | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Thomas Hull Tyler Johnson | Harry’s House | 2022 | [43] |
Happily | One Direction | Harry Styles Savan Kotecha Carl Falk | Midnight Memories | 2013 | [51] |
Have and Hold | — | Harry Styles Dan Layus | — | Nem jelent meg | [52] |
I Just Wanna Be Your Man | — | Harry Styles Dan Layus | — | Nem jelent meg | [53] |
I Love You | Alex & Sierra | Styles Harry Harry Styles Johan Carlsson | It’s About Us | 2014 | [54] |
I Wasn’t Ready | — | Harry Styles John Legend | — | Nem jelent meg | [55] |
If I Could Fly | One Direction | Harry Styles Johan Carlsson Ross Golan | Made in the A.M. | 2015 | [28] |
Irresistible | One Direction | Harry Styles Tom Fletcher Niall Horan Danny Jones Zayn Malik Liam Payne Dougie Poynter Louis Tomlinson | Take Me Home (Target Deluxe Edition) | 2012 | [35] |
Just a Little Bit of Your Heart | Grande Ariana Ariana Grande | Harry Styles Johan Carlsson | My Everything | 2014 | [56] |
Keep Driving | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Thomas Hull Tyler Johnson Mitch Rowland | Harry’s House | 2022 | [43] |
Kiss It Better | — | Harry Styles Dan Layus | — | Nem jelent meg | [57] |
Kiss Me | — | Harry Styles Dan Layus | — | Nem jelent meg | [58] |
Kissed You in the Rain | — | Harry Styles Dan Layus | — | Nem jelent meg | [59] |
Kiwi | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Jeff Bhasker Tyler Johnson Ryan Nasci Mitch Rowland Alex Salibian | Harry Styles | 2017 | [40] |
Late Night Talking | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Thomas Hull | Harry’s House | 2022 | [37] |
Lay Down | — | Harry Styles Thomas Atkin Jake Gosling Chris Leonard | — | Nem jelent meg | [60] |
Lights Up | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Thomas Hull Tyler Johnson | Fine Line | 2019 | [29] |
Like Everybody Else | — | Harry Styles Dan Layus | — | Nem jelent meg | [61] |
Like You Do | — | Harry Styles Dan Layus | — | Nem jelent meg | [62] |
Little Freak | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Thomas Hull | Harry’s House | 2022 | [43] |
Long Time Gone | — | Harry Styles Gary Lightbody Johnny McDaid | — | Nem jelent meg | [63] |
Love of My Life | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Thomas Hull Tyler Johnson | Harry’s House | 2022 | [43] |
Love You Like You’re Leaving | — | Harry Styles Dan Layus | — | Nem jelent meg | [64] |
Make It Feel Right | — | Harry Styles Steve Garrigan Vincent May Mark Prendergast | — | Nem jelent meg | [65] |
Matilda | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Amy Allen Thomas Hull Tyler Johnson | Harry’s House | 2022 | [43] |
Medicine[b] | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Tyler Johnson Mitch Rowland Alex Salibian | — | Nem jelent meg | [66] |
Meet Me in the Hallway | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Jeff Bhasker Tyler Johnson Ryan Nasci Mitch Rowland Alex Salibian | Harry Styles | 2017 | [40] |
Might Not Want You | — | Harry Styles Dan Layus | — | Nem jelent meg | [67] |
Music for a Sushi Restaurant | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Thomas Hull Tyler Johnson Mitch Rowland | Harry’s House | 2022 | [43] |
Night Changes | One Direction | Harry Styles Julian Bunetta Niall Horan Zayn Malik John Ryan Jamie Scott Liam Payne Louis Tomlinson | Four | 2014 | [41] |
Not Our Fault | DeGraw Gavin Gavin DeGraw | Harry Styles Gavin DeGraw Jake Gosling Chris Leonard | — | Nem jelent meg | [68] |
Olivia | One Direction | Harry Styles Julian Bunetta John Ryan | Made in the A.M. | 2015 | [28] |
One Desire | — | Harry Styles Dan Layus | — | Nem jelent meg | [69] |
One of Those Nights | — | Harry Styles Dan Layus | — | Nem jelent meg | [70] |
Only Angel | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Jeff Bhasker Tyler Johnson Ryan Nasci Mitch Rowland Alex Salibian | Harry Styles | 2017 | [40] |
Perfect | One Direction | Harry Styles Julian Bunetta Jacob Kasher Maureen McDonald John Ryan Jesse Shatkin Louis Tomlinson | Made in the A.M. | 2015 | [28] |
Right Now | One Direction | Harry Styles Liam Payne Ryan Tedder Louis Tomlinson | Midnight Memories | 2013 | [51] |
Same Mistakes | One Direction | Harry Styles Wayne Hector Niall Horan Zayn Malik Liam Payne Steve Robson Louis Tomlinson | Up All Night | 2011 | [48] |
Satellite | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Thomas Hull Tyler Johnson | Harry’s House | 2022 | [43] |
Second Chance | — | Harry Styles Dan Layus | — | Nem jelent meg | [71] |
She | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Jeff Bhasker Thomas Hull Mitch Rowland | Fine Line | 2019 | [29] |
She Got Away | One Direction | Harry Styles Ryan Tedder Noel Zancanella | — | Nem jelent meg | [72] |
Sign of the Times | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Jeff Bhasker Tyler Johnson Ryan Nasci Mitch Rowland Alex Salibian | Harry Styles | 2017 | [40] |
Someday | Bublé Michael Michael Bublé (Meghan Trainor közreműködésével) | Harry Styles Johan Carlsson Meghan Trainor | Nobody but Me | 2016 | [73] |
Something Great | One Direction | Harry Styles Jacknife Lee Gary Lightbody | Midnight Memories | 2013 | [51] |
Something I’ve Been Waiting For | — | Harry Styles Gary Lightbody Johnny McDaid | — | Nem jelent meg | [74] |
Still the One | One Direction | Harry Styles Carl Falk Savan Kotecha Liam Payne Louis Tomlinson Rami Yacoub | Take Me Home (Yearbook Edition) | 2012 | [35] |
Stockholm Syndrome | One Direction | Harry Styles Julian Bunetta Johan Carlsson John Ryan | Four | 2014 | [41] |
Story of My Life | One Direction | Harry Styles Julian Bunetta Niall Horan Zayn Malik Liam Payne John Ryan Jamie Scott Louis Tomlinson | Midnight Memories | 2013 | [51] |
Summer Love | One Direction | Harry Styles Wayne Hector Niall Horan Zayn Malik Liam Payne Lindy Robbins Steve Robson Louis Tomlinson | Take Me Home | 2012 | [35] |
Sunflower, Vol. 6 | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Thomas Hull Greg Kurstin | Fine Line | 2019 | [29] |
Sweet Creature | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Thomas Hull | Harry Styles | 2017 | [40] |
Taken | One Direction | Harry Styles Toby Gad Niall Horan Zayn Malik Liam Payne Lindy Robbins Louis Tomlinson | Up All Night | 2011 | [48] |
This Is the Start | — | Harry Styles Johnny McDaid | — | Nem jelent meg | [75] |
To Be So Lonely | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Thomas Hull Tyler Johnson Mitch Rowland | Fine Line | 2019 | [29] |
Treat People with Kindness | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Jeff Bhasker Ilsey Juber | Fine Line | 2019 | [29] |
Two Ghosts | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Julian Bunetta Tyler Johnson Mitch Rowland John Ryan | Harry Styles | 2017 | [40] |
Wake Up the Sun | — | Harry Styles Gary Lightbody Johnny McDaid | — | Nem jelent meg | [76] |
Walking in the Wind | One Direction | Harry Styles Julian Bunetta John Ryan Jamie Scott | Made in the A.M. (Deluxe Edition) | 2015 | [28] |
Want You to Be There | One Direction | Harry Styles Jake Gosling Chris Leonard | — | Nem jelent meg | [77] |
Watermelon Sugar | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Thomas Hull Tyler Johnson Mitch Rowland | Fine Line | 2019 | [29] |
Where Do Broken Hearts Go | One Direction | Harry Styles Julian Bunetta Ruth-Anne Cunningham Teddy Geiger Ali Tamposi | Four | 2014 | [41] |
Woman | Styles Harry Harry Styles | Harry Styles Jeff Bhasker Tyler Johnson Ryan Nasci Mitch Rowland Alex Salibian | Harry Styles | 2017 | [40] |
You Still Have My Heart (Even If You Don’t Deserve It) | — | Harry Styles Dan Layus | — | Nem jelent meg | [78] |
Megjegyzések
Jegyzetek
- ↑ Global Music Rights | SEARCH CATALOG. globalmusicrights.com. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ BMI | Songview Search. repertoire.bmi.com. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ Official Singles Chart Top 100 | Official Charts Company (angol nyelven). www.officialcharts.com. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ Sign of the Times | US Gold & Platinum (amerikai angol nyelven). RIAA. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ Crowe, Cameron: Harry Styles: Singer Opens Up About Famous Flings, Honest New LP (amerikai angol nyelven). Rolling Stone, 2017. április 18. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ Harry Styles: Behind the Album on Apple Music (amerikai angol nyelven). Apple Music. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ a b THE HARRY TAPES: A CONVERSATION WITH JEFF BHASKER (angol nyelven). HITS Daily Double. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ a b Nast, Condé: Harry Styles: «Il vero successo è stare bene» (it-IT nyelven). Vanity Fair Italia, 2020. február 13. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ Official Singles Chart Top 100 | Official Charts Company (angol nyelven). www.officialcharts.com. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ „Does Harry Styles get tired of being SO good looking? | Hits Radio” (hu-HU nyelven).
- ↑ Trust, Gary: Harry Styles’ ‘Watermelon Sugar’ Surges to Top of Billboard Hot 100, Becoming His First No. 1 (amerikai angol nyelven). Billboard, 2020. augusztus 10. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ Kid Harpoon reveals the secrets behind Harry Styles' BRIT-nominated smash Watermelon Sugar (angol nyelven). www.musicweek.com. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ Kaufman, Gil: Harry Styles, Lewis Capaldi, Dave, Celeste Top 2021 Ivor Novello Award Nominees (amerikai angol nyelven). Billboard, 2021. augusztus 10. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ „Harry Styles haunts Noel Gallagher with win at Ivor Novello Awards”, BBC News, 2021. szeptember 22. (Hozzáférés: 2022. március 24.) (brit angol nyelvű)
- ↑ Sheffield, Rob: Harry Styles Reveals the Secrets Behind 'Fine Line' (amerikai angol nyelven). Rolling Stone, 2019. december 13. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ Official Singles Chart Top 100 | Official Charts Company (angol nyelven). www.officialcharts.com. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ Story of My Life | US Gold & Platinum (amerikai angol nyelven). RIAA. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ Lewis, Hilary: Grammys: Ariana Grande Performs “Just a Little Bit of Your Heart” (amerikai angol nyelven). The Hollywood Reporter, 2015. február 8. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ Official Singles Chart Top 100 | Official Charts Company (angol nyelven). www.officialcharts.com. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ Power, Ed: Cover Story: The Making of Taylor Swift. Hotpress. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ a b Did Robbie Williams Just Reveal Harry Styles Is Working With Bruno Mars On New Music? (angol nyelven). Capital. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ Ryan Tedder isn't sure if Harry Styles will release a solo album after all (brit angol nyelven). NME, 2016. június 6. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ Golan, And The Writer Is with Ross: Ep. 3: Savan Kotecha – And The Writer Is...with Ross Golan – Podcast (angol nyelven). Podtail. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ Ariana Grande "Loves" the Song Harry Styles Wrote for Her, Talks "Insanity" of Opening the 2014 MTV VMAs. E! Online, 2014. augusztus 20. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ admin: Ariana Grande talks Harry Styles song (amerikai angol nyelven). You. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ John Legend talks song writing with Harry Styles (angol nyelven). Dolly. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ 5378 Miles. American Society of Composers, Authors and Publishers (ASCAP). (Hozzáférés: 2018. augusztus 1.)
- ↑ a b c d e Made in the A.M. (Médiajegyzetek). One Direction. Columbia Records / Syco Music. 2015.
- ↑ a b c d e f g h i j k l Fine Line (Médiajegyzetek). Harry Styles. Columbia Records / Erskine Records. 2019
- ↑ Love, Simon (Original Motion Picture Soundtrack) (Médiajegyzetek). RCA Records. 2018.
- ↑ Already Home. ASCAP. (Hozzáférés: 2019. február 23.)
- ↑ Harry’s House. Pre-Order on Apple Music. 2022. március 28.
- ↑ a b Harry Styles World Tour Kick Off Includes Debut Two New Songs, 'Anna' & 'Medicine'. Billboard , 2018. március 12. (Hozzáférés: 2018. augusztus 15.)
- ↑ Anna. Global Music Rights. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ a b c d Take Me Home (Médiajegyzetek). One Direction. Columbia Records / Syco Music. 2012.
- ↑ Better than Being Alone. ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ a b Harry Styles Debuts ’Boyfriends’ And ’Late Night Talking’ At Coachella (amerikai angol nyelven). UPROXX, 2022. április 16. (Hozzáférés: 2022. április 22.)
- ↑ California. ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ Can't Get Enough. ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ a b c d e f g h i j Harry Styles (Médiajegyzetek). Harry Styles. Columbia Records / Erskine Records. 2017.
- ↑ a b c d e Four (Médiajegyzetek). One Direction. Columbia Records / Syco Music. 2014.
- ↑ The Otherside (Médiajegyzetek). Cam. RCA Records. 2020.
- ↑ a b c d e f g h i j Harry Styles. a Twitteren. Twitter, 2022. április 28. (Hozzáférés: 2022. április 28.)
- ↑ Coco. ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ „Don't Forget to Remember Me”, Kiadó: GEMA (German organization). GEMA Work #12390634-002.
- ↑ „Don't Let Me Go”, Kiadó: Broadcast Music, Inc.. BMI Work #19244791.
- ↑ Endlessly. ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ a b c Up All Night (Médiajegyzetek). One Direction. Columbia Records / Syco Music. 2011.
- ↑ Fall Apart. ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ Fun For Now. ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ a b c d Midnight Memories (Médiajegyzetek). One Direction. Columbia Records / Syco Music. 2013.
- ↑ Have and Hold. ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ I Just Wanna Be Your Man. ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ It's About Us (Médiajegyzetek). Alex & Sierra. Columbia Records. 2014.
- ↑ „I Wasn't Ready”, Kiadó: Broadcast Music, Inc.. BMI Work #18647616.
- ↑ My Everything (Médiajegyzetek). Ariana Grande. Republic Records. 2014.
- ↑ Kiss It Better. ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ Kiss Me. ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ Kissed You In The Rain. ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ Lay Down. ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ Like Everybody Else. ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ Like You Do. ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ „Long Time Gone”, Kiadó: GEMA (German organization). GEMA Work #16385856-001.
- ↑ Love You Like You're Leaving. ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ „Make It Feel Right”, Kiadó: Broadcast Music, Inc.. BMI Work #18647619.
- ↑ Medicine. Global Music Rights. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ Might Not Want You. ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ Not Our Fault. ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ One Desire. ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ One of Those Nights. ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ Second Chance. ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ She Got Away. ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ Nobody but Me (médiajegyzetek). Michael Bublé. Reprise Records. 2016
- ↑ „Something I've Been Waiting For”, Kiadó: GEMA (German organization). GEMA Work #16335071-001.
- ↑ „This Is The Start”, Kiadó: Broadcast Music, Inc.. BMI Work #18647621.
- ↑ „Wake Up the Sun”, Kiadó: GEMA (German organization). GEMA Work #16335052-001.
- ↑ Want You To Be There. ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- ↑ You Still Have My Heart.... ASCAP. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
- Könnyűzeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap