Régi malomépület, Gloucestershire, AngliaMalom, Halle, Németország
Az ipari eklektika,[1] máshol ipari historizmus,[2]nyerstégla romantika[3] egy, az ipari építészetben a 19. század második felétől a 20. század elejéig jelenlévő építészeti stílus, bizonyos értelemben az eklektika egyik irányzata.
Története, jellemzői
Az ipari forradalomtól létező nagyipari építészet korai alkotásainak vakolt, olykor nyerskő, illetve vegyes falazatot mutató formái a 19. század első felére voltak jellemzők. A legkorábbi gyárak esetében − a középületekhez hasonlóan − a kortárs klasszicista és esetleg későbarokk építészeti minták domináltak (pl. Selyemgombolyító [1780 k.],[4]Valero selyemgyár [1839–1841].)[5]
A század második felében a vas- és vasbeton szerkezetek megjelenésével újfajta stílusirányzat kezdett kialakulni. Ez összefüggésben volt a nagyipari fejlődés követelményeivel:
„A modern nagyipar a 19. században jött létre. Ekkor alakult ki a jellegzetes gyárépület, aminek a képéhez hozzá tartozik gyárkémény. A kémény a kazánhoz kellett, hiszen ekkor már gőzgépek hajtották a megmunkáló gépeket. A gyárépület másik jellegzetessége a nagy ablak, illetve a fűrészfog profilú »sédtető« volt, ahol a függőleges felület üvegezett volt, hogy a csarnok közepén is világos legyen. Az épületek belseje is átalakult. A termelés növekedésével, a kereskedelem fejlődésével a kisebb műhelyekből nagyobb csarnokok jöttek létre. A csarnokokban már gátolta volna a munka áttekintését a fal, ezért a tetőszerkezet súlyát oszlopok hordták. A gyorsan változó igényekhez már nehézkes lett volna kőoszlopot, téglaboltozatot használni az egybefüggő térképzéshez inkább fa, vagy vas oszlopos-gerendás szerkezeteket építettek.”[6]
Az új ipari építészetre az előbbiek mellett az építészet egyéb ágaiban jelenlévő romantikus, később az eklektikus stílus hatása is megfigyelhető volt.[7] A korai favázas nyerstégla kitöltő falas ipari épületek hatására gazdaságossági okokból elterjedtek a nyerstégla felületek. Az új stílus az 1860-as, 1870-es évektől létezett,[3] és évtizedeken át együtt élt a „normál” eklektikus építészettel. Előképét az északnémet téglagótikus építészetben lehet keresni.[8]
Az ipari eklektika jellemzője − más stílusokkal összehasonlítva − a leegyszerűsítés,[9][10] azonban ez nem a mai formában értendő: az ipari épületek is tartalmaznak bizonyos mennyiségű díszítést, történelmi formákat (párkányok, boltívek, fülkék, attikák, bástyára emlékeztető tetőfelépítmények, ritkán épületkerámia és idomtégla díszítőelem).[8] Egyéb jellemzők olykor: szegmensíves ablakok, a lizénák (falsávok), az egyszerű tagozatok, változatos tetőforma (magas- vagy lapostető, szükség szerint felülvilágítókkal).[10]
Ugyanakkor nagy hangsúlyt kap a modern építészetre később jellemző szerkezet-kiemelés (támasztó-támasztott szerkezetek, áthidalások hangsúlyozása, a födém vonalának osztópárkányként való megjelenése a külső homlokzaton).[8]
Az ipari eklektikus stílust előszeretettel alkalmazták a szűkebben vett ipari építészet mellett a vasútállomások és kocsiszínek esetében, de épültek nyerstégla burkolatú nagyobb középületek is (pl. [gótikus] templomok, kórházak, iskolák).[11]
Az ipari eklektikus meghatározó volt a 19. század második felében a magyarországi építészetben is. Számos ilyen stílust követő gyár épült fel Magyarországon, többek között Budapesten is:
Kazánszerelő-műhely, Láng gépgyár, Budapest
Óbudai hajógyár, Központi Kazánház
Csillaghegyi Palagyár
Budapesti Harisnyagyár
Anker Művek
Taurus Gumiipari Vállalat
Újpesti Bőrgyár
Budapesti Kénsavgyár
Északi Járműjavító
Globus Konzervgyár
Metalloglobus
Dreher Sörgyárak
Tisztviselői lakóház, Dreher Sörgyárak
Haggenmacher Sörgyárak
Budafoki Élesztő és Szeszgyár
Istvántelki Főműhely
Pálffy utcai forgalmi telep
Damjanich utcai forgalmi telep
Kispest kocsiszín
Ferencváros kocsiszín
MÁV Anyagvizsgáló Intézet
Angyalföld vasútállomás raktárépület
Tatai úti víztorony
Utóélete
Az Óbudai malom átalakított épületeA Gizella malom átalakított épülete
A stílus a 20. század elejéig volt jelen az építészetben, ekkor kezdte átadni helyét az ipari szecessziós stílusnak (pl. Margit-szigeti víztorony).[12] Ugyanebben az időben létezett a két ipari stílus keveréke is, ezt historizáló-szecessziós ipari stílusnak lehet nevezni (pl. Óbudai Gázgyár).[13] Csak ezt követően, az 1920-as évekre terjedtek el a mai értelemben vett teljesen dísztelen üzemi épületek.
A 20. század végén merült fel az igény a régi (nem csak ipari eklektikus) gyárépületek bontása helyet azok megmentésére. Sok így helyreállított és lakóházzá átalakított gyár menekült meg a pusztulástól. Az így továbbélő épületek stílusát loft stílusnak[14] vagy indusztriális stílusnak[15][16] szokták nevezni.
↑Budapesti példák: Kaniziusz Szent Péter-templom, Szent János Kórház, Szabolcs Utcai Kórház, Chevra Kadisa Aggok Menháza, Merényi Gusztáv Kórház, Szent István Kórház, Xántus János Idegenforgalmi Gyakorló Középiskola, Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium, Wesselényi Utcai Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola, Bókay János Szakgimnázium, Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Práter Ének-zene Tagozatos Általános Iskola
Kazánszerelő-műhely, Láng gépgyár, Budapest
Óbudai hajógyár, Központi Kazánház
Csillaghegyi Palagyár
Budapesti Harisnyagyár
Anker Művek
Taurus Gumiipari Vállalat
Újpesti Bőrgyár
Budapesti Kénsavgyár
Északi Járműjavító
Globus Konzervgyár
Metalloglobus
Dreher Sörgyárak
Tisztviselői lakóház, Dreher Sörgyárak
Haggenmacher Sörgyárak
Budafoki Élesztő és Szeszgyár
Istvántelki Főműhely
Pálffy utcai forgalmi telep
Damjanich utcai forgalmi telep
Kispest kocsiszín
Ferencváros kocsiszín
MÁV Anyagvizsgáló Intézet
Angyalföld vasútállomás raktárépület
Tatai úti víztorony
Művészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
