Masinia

Masinia
Mézga Aladár különös kalandjai
2. évad, 4. epizód
Eredeti címMasinia
Író
RendezőNepp József
Producer
OperatőrNagy Csaba
VágóHap Magda
Gyártási szám1972
Első sugárzás1973. január 21.
Játékidő24 perc, 59 másodperc
Kronológia
ElőzőDilibolygó
KövetkezőMusicanta
A Mézga Aladár különös kalandjai epizódjainak listája

A Masinia a Mézga Aladár különös kalandjai című magyar rajzfilmsorozat negyedik része, a sorozat epizódjaként a Mézga család tizenhetedik része.

Cselekmény

Alább a cselekmény részletei következnek!

Aladár egérfogót készít Gézának, rögtön utána pedig elindul az űrbe, ugyanis üzemanyagnak valót kell gyűjtenie a kisbolygó-övezetből. Miközben gyűjtöget, egy ismeretlen, furcsa gép, amelyik távirati stílusban kommunikál, magával viszi őt Masiniára, egy olyan bolygóra, ahol a gépek az urak, az emberek pedig az ő szerszámaik. Aladárt és Blökit is gépnek nézik, és különféle próbatételek útján meggyőződnek róla, hogy valóban azok is. Magában a 01 névre hallgató elnök-gépben kapnak szállást, ahol Blöki kisebb kutakodás után rábukkan két öregemberre, Satura és Gyalura, akiket már nem használnak. Elmondják, hogy hajdanán az emberek voltak az urak, mígnem a gépek átvették a hatalmat. Miközben Aladár érkezése okán ünnepi üzemzavart rendeznek a tiszteletére, Blöki bejuttatja őt 01-be, ahol megkeresik az elnök-gép vészleállítóját és felszabadítják az embereket. Satu és Gyalu csak egyvalamit kérnek cserébe: azt a csavarhúzót, amivel leállította a gépet.

Itt a vége a cselekmény részletezésének!

Alkotók

  • Rendezte: Nepp József
  • Írta: Nepp József, Romhányi József
  • Dramaturg: Komlós Klári
  • Zenéjét szerezte: Deák Tamás
  • Operatőr: Nagy Csaba
  • Hangmérnök: Bársony Péter
  • Vágó: Hap Magda
  • Lektor: Lehel Judit
  • Háttér: Magyarkúti Béla
  • Rajzolták: Agócs Zsuzsanna, Kárpáth Mária, Küsztel Richárdné
  • Munkatársak: Gyöpös Katalin, Kanics Gabriella, Méhl Tibor, Zsebényi Béla
  • Színes technika: Dobrányi Géza
  • Gyártásvezető: Szigeti Ágnes
  • Produkciós vezető: Gyöpös Sándor, Kunz Román

Szereplők

Források

  • Mézga Aladár különös kalandjai: Masinia a PORT.hu-n (magyarul)
  • Mézga Aladár különös kalandjai: Masinia az Internet Movie Database oldalon (angolul)
Sablon:Mézga család
  • m
  • v
  • sz
Sorozatok
Epizódok
Mézga Aladár különös kalandjai
Szereplők
Kapcsolódó szócikkek
  • Újmagyar nyelv
  • Mézga család főcímzene (kislemez)
  • Mézga Aladár különös kalandjai (regény)
  • Category Kategória