Nádasi Marcella

Nádasi Marcella
SzületettMarcelle Vuillet-Baum
1905. december 3.[1]
Lausanne[2]
Elhunyt1987. október 16. (81 évesen)[1]
London[2]
Állampolgársága
HázastársaNádasi Ferenc (1930–1966)
GyermekeiNádasi Myrtill
Foglalkozása
  • táncművész
  • balettmester
SírhelyeFarkasréti temető (33/4-1-17)[3][4]
Sablon • Wikidata • Segítség

Nádasi Marcella (Marcelle Vuillet-Baum; Nádasi Ferencné) (Lausanne, 1905. december 3. – London, 1987. október 16.) táncművész, balettmester.

Életpályája

Szakmai tanulmányait a Berlini Opera balettiskolájában kezdte, majd Eduardova növendéke lett. Először a berlini Haller-revükben lépett színpadra, majd Kedcova néven Szergej Pavlovics Gyagilev Orosz Balettjében táncolt 1924–1925 között. 1928-ban Párizsban, Preobrazsenszkajánál képezte tovább magát. Ezután Ida Rubinstein Balettjének tagja lett. Férjével együtt megnyitották magániskolájukat, amelyből – az operaházi balettiskolával egyesülve – 1950-ben az Állami Balett Intézet nőtt ki, ahol 1951–1967 között tanított. 1948–1956 között a Honvéd Együttes balettmestere is volt. Az 1960-as évektől szakkritikát írt – eleinte a Muzsika című folyóirat táncrovatába, majd az 1976-ban újrainduló Táncművészetbe. Férje halála után (1966), 1967-ben elhagyta Magyarországot; három évig a Hágai Konzervatóriumban tanított. 1971-es nyugdíjba vonult. Londonban élő lányához, Nádasi Myrtillhez költözött.

Magánélete

Megismerkedett Nádasi Ferenccel, akinek partnereként nyolc éven át Európa különböző táncszínpadjain szerepelt. 1930-ban kötöttek házasságot, s 1936-ban telepedtek le Budapesten.

Sírja a Farkasréti temetőben található (33/4-1-17).

Színházi szerepei

  • Magyar rapszódia (Nádasi Ferenccel közösen)
  • A rózsa lelke
  • Strandon
  • Fababatánc
  • Cucaracha

Jegyzetek

  1. a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC10888/10911.htm, Nádasi Marcella, Marcelle Vuillet-Baum, 2017. október 9.
  2. a b Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
  3. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
  4. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html

Források

  • Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X  
  • Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4  
  • Nemzeti Örökség Intézete

További információk

  • Nádasi Marcella: Életem és a balett (Táncművészeti dokumentumok, 1979 – Magyar Táncművészek Szövetsége)
  • Körtvélyes Géza: Búcsú Nádasi Marcellától (Táncművészet, 1988. 1. sz.)
  • Imre Zoltán: Találkozásaim Nádasi Marcellával (Táncművészet, 1988. 10. sz.)
  • Magyar táncművészeti lexikon. Szerkesztette: Dienes Gedeon. Planétás–Magyar Tánctudományi Társaság, Budapest, 2008.
  • Révai új lexikona XIV. (Mah–Nel). Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 2004. ISBN 963-955-616-5  
  • Új magyar életrajzi lexikon IV. (L–Ő). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. ISBN 963-547-414-8  
  • Új magyar lexikon VIII.: Kiegészítő kötet (A–Z, 1962–1980). Szerk. Maros Istvánné, Zsilinszky Sándor. Budapest: Akadémiai. 1981. ISBN 963-05-3852-0 ISBN 963052803 7 sorozat ISBN 963 05 2810 X kiegészítő kötet
Nemzetközi katalógusok