Országok listája tengerpartjuk hosszúsága szerint
| Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon. |
Az alábbi lista az országok tengerpartjainak hosszát adja meg.
A tengerpart-paradoxon
A tengerpart-paradoxon a tengeri partszakasz hosszúságának pontos meghatározásával összefüggő paradoxon. Lényege, hogy a tengeri partszakasz hossza annak fraktál-jellege miatt nem határozható meg pontosan, csak a partvonalra képzeletben ráillesztett egyenes szakaszok hosszának összeadásával közelíthető. Azonban a közelítés minél pontosabb (azaz minél nagyobb felbontású, vagyis a ráillesztett szakaszok minél rövidebbek), a mért partvonalhossz annál nagyobb, vagyis bármily rövid partszakasz is elméletileg végtelen hosszúnak mérhető, ha a ráillesztett szakaszok hosszát a végtelenségig csökkentjük. Ezt a jelenséget először Lewis Fry Richardson, majd később részletesebben a fraktálelmélet híres szakértője, Benoît Mandelbrot írta le. A partvonalak hosszának meghatározását tovább nehezíti, hogy a természetes folyamatok (pl. a hullámzás és az árapály építő és romboló munkája) és az emberi beavatkozások következtében a tengerpart vonala folyamatosan változik. Azért, hogy a tengeri partszakasz hosszát mégis közelítőleg meg lehessen határozni, illetve egyes partszakaszok hosszát össze lehessen hasonlítani, különböző mérési, illetve közelítési módszertanokat dolgoztak ki. A tengerpart-paradoxon (pontosabban a parthossz mérésére és közelítésére kidolgozott eltérő módszerek) és a part vonalának folyamatos fizikai változása a fő okai annak, hogy az egyes országok tengerpartjainak hosszára különböző források eltérő értékeket adnak meg. Az alábbi táblázatban országonként két általánosan elfogadott forrás által megadott érték található.
Tengerparttal nem rendelkező országok
A tengerparttal nem rendelkező országok azok az országok, melyeknek nincs olyan határszakaszuk, amely a világtengerhez kapcsolódó tengeri partszakaszon fekszik.
Lista
Országok neve | The World Factbook[1] | World Resources Institute[2] | Szárazföldi terület km2 (TWF)[3] | Parthossz/terület arány (m/km2) | |||
---|---|---|---|---|---|---|---|
# | km | # | km | (TWF) | (WRI) | ||
Kanada | &0000000000000001.0000001 | &0000000000202080.000000202 080 | 1 | 265 523 | &0000000009984670.0000009 984 670 | ||
Indonézia | &0000000000000002.0000002 | &0000000000054716.00000054 716 | 4 | 95 181 | &0000000001811569.0000001 811 569 | 30,2 | 52,5 |
Grönland | — | &0000000000044087.00000044 087 | &0000000002166086.0000002 166 086 | 20,4 | |||
Oroszország | &0000000000000003.0000003 | &0000000000037653.00000037 653 | 3 | 110 310 | &0000000016377742.00000016 377 742 | 2,30 | 6,74 |
Fülöp-szigetek | &0000000000000004.0000004 | &0000000000036289.00000036 289 | 8 | 33 900 | &0000000000298170.000000298 170 | 122 | 114 |
Japán | &0000000000000005.0000005 | &0000000000029751.00000029 751 | 12 | 29 020 | &0000000000364485.000000364 485 | 81,6 | 79,6 |
Ausztrália | &0000000000000006.0000006 | &0000000000025760.00000025 760 | 6 | 66 530 | &0000000007682300.0000007 682 300 | 3,35 | 8,66 |
Norvégia | &0000000000000007.0000007 | &0000000000025148.00000025 148 | 7 | 53 199 | &0000000000304282.000000304 282 | 82,6 | 175 |
Amerikai Egyesült Államok | &0000000000000008.0000008 | &0000000000019924.00000019 924 | 2 | 133 312 | &0000000009161966.0000009 161 966 | 2,17 | 14,6 |
Antarktika | — | &0000000000017968.00000017 968 | &0000000014000000.00000014 000 000 | 1,28 | |||
Új-Zéland | &0000000000000009.0000009 | &0000000000015134.00000015 134 | 17 | 17 209 | &0000000000267710.000000267 710[4] | 56,5 | 64,3 |
Kína | &0000000000000010.00000010 | &0000000000014500.00000014 500 | 11 | 30 017 | &0000000009569901.0000009 569 901 | 1,52 | 3,14 |
Görögország | &0000000000000011.00000011 | &0000000000013676.00000013 676 | 19 | 15 147 | &0000000000131957.000000131 957 | 104 | 115 |
Egyesült Királyság | &0000000000000012.00000012 | &0000000000012429.00000012 429 | 16 | 19 717 | &0000000000241930.000000241 930 | 51,4 | 81,5 |
Mexikó | &0000000000000013.00000013 | &0000000000009330.0000009 330 | 14 | 23 761 | &0000000001943945.0000001 943 945 | 4,80 | 12,2 |
Olaszország | &0000000000000014.00000014 | &0000000000007600.0000007 600 | 28 | 9 226 | &0000000000294140.000000294 140 | 25,8 | 31,4 |
Brazília | &0000000000000015.00000015 | &0000000000007491.0000007 491 | 9 | 33 379 | &0000000008459417.0000008 459 417 | 0,886 | 3,95 |
Dánia | &0000000000000016.00000016 | &0000000000007314.0000007 314 | 44 | 5 316 | &0000000000042434.00000042 434 | 172 | 125 |
Törökország | &0000000000000017.00000017 | &0000000000007200.0000007 200 | 31 | 8 140 | &0000000000783562.000000783 562 | 9,19 | 10,4 |
India | &0000000000000018.00000018 | &0000000000007000.0000007 000 | 18 | 17 181 | &0000000002973193.0000002 973 193 | 2,35 | 5,78 |
Chile | &0000000000000019.00000019 | &0000000000006435.0000006 435 | 5 | 78 563 | &0000000000743812.000000743 812 | 8,65 | 106 |
Horvátország | &0000000000000020.00000020 | &0000000000006268.0000006 268[5] | 42 | 5 664 | &0000000000055974.00000055 974 | 112 | 101 |
Mikronézia | &0000000000000021.00000021 | &0000000000006112.0000006 112 | 92 | 1 295 | &0000000000000702.000000702 | 8 710 | 1 840 |
Salamon-szigetek | &0000000000000022.00000022 | &0000000000005313.0000005 313 | 26 | 9 880 | &0000000000027986.00000027 986 | 190 | 353 |
Pápua Új-Guinea | &0000000000000023.00000023 | &0000000000005152.0000005 152 | 15 | 20 197 | &0000000000452860.000000452 860 | 11,4 | 44,6 |
Argentína | &0000000000000024.00000024 | &0000000000004989.0000004 989 | 30 | 8 397 | &0000000002736690.0000002 736 690 | 1,82 | 3,07 |
Izland | &0000000000000025.00000025 | &0000000000004970.0000004 970 | 29 | 8 506 | &0000000000100250.000000100 250 | 49,6 | 84,8 |
Spanyolország[Note 1] | &0000000000000026.00000026 | &0000000000004964.0000004 964 | 34 | 7 268 | &0000000000498980.000000498 980 | 9,95 | 14,6 |
Franciaország | &0000000000000027.00000027 | &0000000000004853.0000004 853 | 33 | 7 330 | &0000000000640427.000000640 427 | 7,58 | 11,4 |
Madagaszkár | &0000000000000028.00000028 | &0000000000004828.0000004 828 | 25 | 9 935 | &0000000000581540.000000581 540 | 8,30 | 17,1 |
Malajzia | &0000000000000029.00000029 | &0000000000004675.0000004 675 | 27 | 9 323 | &0000000000328657.000000328 657 | 14,2 | 28,4 |
Észtország | &0000000000000030.00000030 | &0000000000003794.0000003 794 | 61 | 2 956 | &0000000000042388.00000042 388 | 89,5 | 69,7 |
Kuba | &0000000000000031.00000031 | &0000000000003735.0000003 735 | 21 | 14 519 | &0000000000109820.000000109 820 | 34,0 | 132 |
Spitzbergák | — | &0000000000003587.0000003 587 | &0000000000062045.00000062 045 | 57,8 | |||
Bahama-szigetek | &0000000000000032.00000032 | &0000000000003542.0000003 542 | 24 | 11 238 | &0000000000010010.00000010 010 | 354 | 1 120 |
Vietnám | &0000000000000033.00000033 | &0000000000003444.0000003 444[Note 2] | 23 | 11 409 | &0000000000310070.000000310 070 | 11,1 | 36,8 |
Thaiföld | &0000000000000034.00000034 | &0000000000003219.0000003 219 | 35 | 7 066 | &0000000000510890.000000510 890 | 6,30 | 13,8 |
Svédország | &0000000000000035.00000035 | &0000000000003218.0000003 218 | 13 | 26 384 | &0000000000410335.000000410 335 | 7,84 | 64,3 |
Kolumbia | &0000000000000036.00000036 | &0000000000003208.0000003 208 | 41 | 5 875 | &0000000001038700.0000001 038 700 | 3,09 | 5,66 |
Korall-tengeri-szigetek | — | &0000000000003095.0000003 095 | &0000000000000002899999<3 | &0000000001030000000000>1 000 000 | |||
Szomália | &0000000000000037.00000037 | &0000000000003333.0000003 333 | 50 | 3 898 | &0000000000627337.000000627 337 | 5,31 | 6,21 |
Francia déli és antarktiszi területek | — | &0000000000002948.4000002 948,4[Note 3] | &0000000000007667.6000007 667,6 | 385 | |||
Venezuela | &0000000000000038.00000038 | &0000000000002800.0000002 800 | 37 | 6 762 | &0000000000882050.000000882 050 | 3,17 | 7,67 |
Dél-afrikai Köztársaság | &0000000000000039.00000039 | &0000000000002798.0000002 798 | 51 | 3 751 | &0000000001214470.0000001 214 470 | 2,30 | 3,09 |
Ukrajna | &0000000000000040.00000040 | &0000000000002782.0000002 782 | 45 | 4 953 | &0000000000579330.000000579 330 | 4,80 | 8,55 |
Szaúd-Arábia | &0000000000000041.00000041 | &0000000000002640.0000002 640 | 32 | 7 572 | &0000000002149690.0000002 149 690 | 1,23 | 3,52 |
Vanuatu | &0000000000000042.00000042 | &0000000000002528.0000002 528 | 59 | 3 132 | &0000000000012189.00000012 189 | 207 | 257 |
Francia Polinézia | — | &0000000000002525.0000002 525 | — | 5 830 | &0000000000003827.0000003 827 | 660 | 1 520 |
Észak-Korea | &0000000000000043.00000043 | &0000000000002495.0000002 495 | 49 | 4 009 | &0000000000120408.000000120 408 | 20,7 | 33,3 |
Panama | &0000000000000044.00000044 | &0000000000002490.0000002 490 | 43 | 5 637 | &0000000000074340.00000074 340 | 33,5 | 75,8 |
Mozambik | &0000000000000045.00000045 | &0000000000002470.0000002 470 | 36 | 6 942 | &0000000000786380.000000786 380 | 3,14 | 8,83 |
Egyiptom | &0000000000000046.00000046 | &0000000000002450.0000002 450 | 39 | 5 898 | &0000000000995450.000000995 450 | 2,46 | 5,92 |
Irán | &0000000000000047.00000047 | &0000000000002440.0000002 440[Note 4] | 40 | 5 891 | &0000000001531595.0000001 531 595 | 1,59 | 3,85 |
Peru | &0000000000000048.00000048 | &0000000000002414.0000002 414 | 55 | 3 362 | &0000000001279996.0000001 279 996 | 1,89 | 2,63 |
Dél-Korea | &0000000000000049.00000049 | &0000000000002413.0000002 413 | 22 | 12 478 | &0000000000096920.00000096 920 | 24,9 | 129 |
Németország | &0000000000000050.00000050 | &0000000000002389.0000002 389 | 52 | 3 624 | &0000000000348672.000000348 672 | 6,85 | 10,4 |
Új-Kaledónia | — | &0000000000002254.0000002 254 | — | 3 624 | &0000000000018275.00000018 275 | 123 | 198 |
Ecuador | &0000000000000051.00000051 | &0000000000002237.0000002 237 | 47 | 4 597 | &0000000000276841.000000276 841 | 8,08 | 16,6 |
Eritrea | &0000000000000052.00000052 | &0000000000002234.0000002 234[5] | 54 | 3 446 | &0000000000101000.000000101 000 | 22,1 | 34,1 |
Omán | &0000000000000053.00000053 | &0000000000002092.0000002 092 | 65 | 2 810 | &0000000000309500.000000309 500 | 6,76 | 9,08 |
Mianmar | &0000000000000054.00000054 | &0000000000001930.0000001 930 | 20 | 14 708 | &0000000000653508.000000653 508 | 2,95 | 22,5 |
Jemen | &0000000000000055.00000055 | &0000000000001906.0000001 906 | 58 | 3 149 | &0000000000527968.000000527 968 | 3,61 | 0,661 |
Marokkó | &0000000000000056.00000056 | &0000000000001835.0000001 835 | 73 | 2 009 | &0000000000446300.000000446 300 | 4,11 | 4,50 |
Portugália | &0000000000000057.00000057 | &0000000000001793.0000001 793 | 63 | 2 830 | &0000000000091470.00000091 470 | 19,6 | 30,9 |
Haiti | &0000000000000058.00000058 | &0000000000001771.0000001 771 | 77 | 1 977 | &0000000000027560.00000027 560 | 64,3 | 71,7 |
Líbia | &0000000000000059.00000059 | &0000000000001770.0000001 770 | 71 | 2 025 | &0000000001759540.0000001 759 540 | 1,01 | 1,15 |
Angola | &0000000000000060.00000060 | &0000000000001600.0000001 600 | 67 | 2 252 | &0000000001246700.0000001 246 700 | 1,28 | 1,81 |
Namíbia | &0000000000000061.00000061 | &0000000000001572.0000001 572 | 84 | 1 754 | &0000000000823290.000000823 290 | 1,91 | 2,13 |
Tajvan | &0000000000000062.00000062 | &0000000000001566.3000001 566,3 | 74 | 2 007 | &0000000000032260.00000032 260 | 48,6 | 62,2 |
Palau | &0000000000000063.00000063 | &0000000000001519.0000001 519 | &0000000000000459.000000459 | 3 310 | |||
Északi-Mariana-szigetek | — | &0000000000001482.0000001 482 | &0000000000000464.000000464 | 3 190 | |||
Írország | &0000000000000064.00000064 | &0000000000001448.0000001 448 | 38 | 6 437 | &0000000000068883.00000068 883 | 21,0 | 93,4 |
Tanzánia | &0000000000000065.00000065 | &0000000000001424.0000001 424 | 53 | 3 461 | &0000000000885800.000000885 800 | 1,61 | 3,91 |
Srí Lanka | &0000000000000066.00000066 | &0000000000001340.0000001 340 | 64 | 2 825 | &0000000000064630.00000064 630 | 20,7 | 43,7 |
Egyesült Arab Emírségek | &0000000000000067.00000067 | &0000000000001318.0000001 318 | 62 | 2 871 | &0000000000083600.00000083 600 | 15,8 | 34,3 |
Costa Rica | &0000000000000068.00000068 | &0000000000001290.0000001 290 | 70 | 2 069 | &0000000000051060.00000051 060 | 25,3 | 40,5 |
Dominikai Köztársaság | &0000000000000069.00000069 | &0000000000001288.0000001 288 | 88 | 1 612 | &0000000000048320.00000048 320 | 26,7 | 33,4 |
Falkland-szigetek | — | &0000000000001288.0000001 288 | &0000000000012173.00000012 173 | 106 | |||
Finnország | &0000000000000070.00000070 | &0000000000001250.0000001 250 | 10 | 31 119 | &0000000000303815.000000303 815 | 4,11 | 102 |
Tunézia | &0000000000000071.00000071 | &0000000000001148.0000001 148 | 79 | 1 927 | &0000000000155360.000000155 360 | 7,39 | 12,4 |
Kiribati | &0000000000000072.00000072 | &0000000000001143.0000001 143 | 78 | 1 961 | &0000000000000811.000000811 | 1 410 | 2 420 |
Fidzsi-szigetek | &0000000000000073.00000073 | &0000000000001129.0000001 129 | 46 | 4 638 | &0000000000018274.00000018 274 | 61,8 | 254 |
Feröer | — | &0000000000001117.0000001 117 | &0000000000001393.0000001 393 | 802 | |||
Nyugat-Szahara | — | &0000000000001110.0000001 110 | &0000000000266000.000000266 000 | 4,17 | |||
Pakisztán | &0000000000000074.00000074 | &0000000000001046.0000001 046 | 66 | 2 599 | &Hiba a kifejezésben: nem várt számHiba a kifejezésben: nem várt számHiba a kifejezésben: nem várt számHiba a kifejezésben: nem várt számHiba a kifejezésben: nem várt számHiba a kifejezésben: nem várt számHiba a kifejezésben: nem várt számHiba a kifejezésben: nem várt számHiba a kifejezésben: nem várt számHiba a kifejezésben: nem várt számHiba a kifejezésben: nem várt számHiba a kifejezésben: nem várt számHiba a kifejezésben: nem várt számHiba a kifejezésben: nem várt számHiba a kifejezésben: nem várt számHiba a kifejezésben: nem várt szám.Hiba a kifejezésben: nem várt szám881 912 | 1,19 | 2,95 |
Jamaica | &0000000000000075.00000075 | &0000000000001022.0000001 022 | 102 | 895 | &0000000000010831.00000010 831 | 94,4 | 82,6 |
Algéria | &0000000000000076.00000076 | &0000000000000998.000000998 | 90 | 1 557 | &0000000002381741.0000002 381 741 | 0,419 | 0,654 |
Zöld-foki Köztársaság | &0000000000000077.00000077 | &0000000000000965.000000965 | 97 | 1 121 | &0000000000004033.0000004 033 | 239 | 278 |
Spratly-szigetek | — | &0000000000000926.000000926 | &0000000000000004900000<5 | &0000000000190000000000>200 000 | |||
Nicaragua | &0000000000000078.00000078 | &0000000000000910.000000910 | 80 | 1 915 | &0000000000119990.000000119 990 | 7,58 | 16,0 |
Gabon | &0000000000000079.00000079 | &0000000000000885.000000885 | 72 | 2 019 | &0000000000257667.000000257 667 | 3,43 | 7,84 |
Nigéria | &0000000000000080.00000080 | &0000000000000853.000000853 | 60 | 3 122 | &0000000000910768.000000910 768 | 0,937 | 3,43 |
Szudán | &0000000000000080.00000080 | &0000000000000853.000000853 | 68 | 2 245 | &0000000001861484.0000001 861 484[4] | 0,458 | 1,21 |
Honduras | &0000000000000082.00000082 | &0000000000000832.000000832[Note 5] | 82 | 1 878 | &0000000000111890.000000111 890 | 7,44 | 16,8 |
Mauritánia | &0000000000000083.00000083 | &0000000000000754.000000754 | 94 | 1 268 | &0000000001030700.0000001 030 700 | 0,732 | 1,23 |
Hongkong | — | &0000000000000733.000000733 | — | 955 | &0000000000001054.0000001 054 | 695 | 906 |
Kelet-Timor | &0000000000000084.00000084 | &0000000000000706.000000706 | &0000000000014874.00000014 874 | 47,5 | |||
Brit Indiai-óceáni Terület | — | &0000000000000698.000000698 | &0000000000000060.00000060 | 11 600 | |||
Uruguay | &0000000000000085.00000085 | &0000000000000660.000000660 | 98 | 1 096 | &0000000000175015.000000175 015 | 3,77 | 6,26 |
Ciprus | &0000000000000086.00000086 | &0000000000000648.000000648 | 112 | 671 | &0000000000009241.0000009 241 | 70,1 | 72,6 |
Maldív-szigetek | &0000000000000087.00000087 | &0000000000000644.000000644 | 75 | 2 002 | &0000000000000298.000000298 | 2 160 | 6 720 |
Banglades | &0000000000000088.00000088 | &0000000000000580.000000580 | 56 | 3 306 | &0000000000130168.000000130 168 | 4,46 | 25,4 |
Libéria | &0000000000000089.00000089 | &0000000000000579.000000579 | 104 | 842 | &0000000000096320.00000096 320 | 6,01 | 8,74 |
Katar | &0000000000000090.00000090 | &0000000000000563.000000563 | 100 | 909 | &0000000000011586.00000011 586 | 48,6 | 78,5 |
Ghána | &0000000000000091.00000091 | &0000000000000539.000000539 | 106 | 758 | &0000000000227533.000000227 533 | 2,37 | 3,33 |
Kenya | &0000000000000092.00000092 | &0000000000000536.000000536 | 89 | 1 586 | &0000000000569140.000000569 140 | 0,942 | 2,79 |
Szenegál | &0000000000000093.00000093 | &0000000000000531.000000531 | 91 | 1 327 | &0000000000192530.000000192 530 | 2,76 | 6,89 |
Paracel-szigetek | — | &0000000000000518.000000518 | &0000000000000007.7500007,75 | 66 800 | |||
Elefántcsontpart | &0000000000000094.00000094 | &0000000000000515.000000515 | 105 | 797 | &0000000000318003.000000318 003 | 1,62 | 2,51 |
Puerto Rico | — | &0000000000000501.000000501 | — | 1 094 | &0000000000008870.0000008 870 | 56,5 | 123 |
Kuvait | &0000000000000095.00000095 | &0000000000000499.000000499 | 107 | 756 | &0000000000017818.00000017 818 | 28,0 | 42,4 |
Lettország | &0000000000000096.00000096 | &0000000000000498.000000498 | 116 | 566 | &0000000000062249.00000062 249 | 8,00 | 9,09 |
Seychelle-szigetek | &0000000000000097.00000097 | &0000000000000491.000000491 | 109 | 747 | &0000000000000455.000000455 | 1 080 | 1 640 |
Guyana | &0000000000000098.00000098 | &0000000000000459.000000459 | 95 | 1 154 | &0000000000196849.000000196 849 | 2,33 | 5,86 |
Hollandia | &0000000000000099.00000099 | &0000000000000451.000000451[Note 6] | 81 | 1 914 | &0000000000033893.00000033 893 | 13,3 | 56,5 |
Kambodzsa | &0000000000000100.000000100 | &0000000000000443.000000443 | 96 | 1 127 | &0000000000176515.000000176 515 | 2,51 | 6,38 |
Lengyelország | &0000000000000101.000000101 | &0000000000000440.000000440 | 99 | 1 032 | &0000000000312679.000000312 679 | 1,41 | 3,30 |
Tonga | &0000000000000102.000000102 | &0000000000000419.000000419 | 101 | 909 | &0000000000000717.000000717 | 584 | 1 270 |
Szamoa | &0000000000000103.000000103 | &0000000000000403.000000403 | 120 | 463 | &0000000000002821.0000002 821 | 143 | 164 |
Kamerun | &0000000000000104.000000104 | &0000000000000402.000000402 | 83 | 1 799 | &0000000000469440.000000469 440 | 0,856 | 3,83 |
Sierra Leone | &0000000000000104.000000104 | &0000000000000402.000000402 | 86 | 1 677 | &0000000000071620.00000071 620 | 5,61 | 23,4 |
Guatemala | &0000000000000106.000000106 | &0000000000000400.000000400 | 122 | 445 | &0000000000107159.000000107 159 | 3,73 | 4,15 |
Turks- és Caicos-szigetek | — | &0000000000000389.000000389 | &0000000000000948.000000948 | 410 | |||
Belize | &0000000000000107.000000107 | &0000000000000386.000000386 | 76 | 1 996 | &0000000000022806.00000022 806 | 16,9 | 87,5 |
Suriname | &0000000000000107.000000107 | &0000000000000386.000000386 | 114 | 620 | &0000000000156000.000000156 000 | 2,47 | 3,97 |
Marshall-szigetek | &0000000000000109.000000109 | &0000000000000370.400000370,4 | 69 | 2 106 | &0000000000000181.000000181 | 2 050 | 11 600 |
Curaçao | — | &0000000000000364.000000364 | &0000000000000444.000000444 | 820 | |||
Albánia | &0000000000000110.000000110 | &0000000000000362.000000362 | 113 | 649 | &0000000000027398.00000027 398 | 13,2 | 23,7 |
Trinidad és Tobago | &0000000000000110.000000110 | &0000000000000362.000000362 | 110 | 704 | &0000000000005128.0000005 128 | 70,6 | 137 |
Bulgária | &0000000000000112.000000112 | &0000000000000354.000000354 | 121 | 457 | &0000000000108489.000000108 489 | 3,26 | 4,21 |
Bissau-Guinea | &0000000000000113.000000113 | &0000000000000350.000000350 | 57 | 3 176 | &0000000000028120.00000028 120 | 12,4 | 113 |
Comore-szigetek | &0000000000000114.000000114 | &0000000000000340.000000340 | 119 | 469 | &0000000000002235.0000002 235 | 152 | 210 |
Guinea | &0000000000000115.000000115 | &0000000000000320.000000320 | 87 | 1 615 | &0000000000245717.000000245 717 | 1,30 | 6,57 |
Dzsibuti | &0000000000000116.000000116 | &0000000000000314.000000314 | 123 | 443 | &0000000000023180.00000023 180 | 13,5 | 19,1 |
Grúzia | &0000000000000117.000000117 | &0000000000000310.000000310 | 124 | 376 | &0000000000069700.00000069 700 | 4,45 | 5,39 |
Salvador | &0000000000000118.000000118 | &0000000000000307.000000307 | 108 | 756 | &0000000000020721.00000020 721 | 14,8 | 36,5 |
Egyenlítői-Guinea | &0000000000000119.000000119 | &0000000000000296.000000296 | 115 | 603 | &0000000000028051.00000028 051 | 10,6 | 21,5 |
Montenegró | &0000000000000120.000000120 | &0000000000000293.500000293,5 | &0000000000013452.00000013 452 | 21,8 | |||
Izrael | &0000000000000121.000000121 | &0000000000000273.000000273 | 136 | 205 | &0000000000020330.00000020 330 | 13,4 | 10,1 |
Libanon | &0000000000000122.000000122 | &0000000000000225.000000225 | 125 | 294 | &0000000000010230.00000010 230 | 22,0 | 28,7 |
Románia | &0000000000000122.000000122 | &0000000000000225.000000225 | 111 | 696 | &0000000000229891.000000229 891 | 0,979 | 3,03 |
São Tomé és Príncipe | &0000000000000124.000000124 | &0000000000000209.000000209 | 128 | 269 | &0000000000000964.000000964 | 217 | 279 |
Málta | &0000000000000125.000000125 | &0000000000000252.810000252,81 | 137 | 198 | &0000000000000316.000000316 | 800 | 627 |
Szingapúr | &0000000000000126.000000126 | &0000000000000193.000000193 | 129 | 268 | &0000000000000687.000000687 | 281 | 390 |
Szíria | &0000000000000126.000000126 | &0000000000000193.000000193 | 134 | 212 | &0000000000183630.000000183 630 | 1,05 | 1,15 |
Amerikai Virgin-szigetek | — | &0000000000000188.000000188 | — | 390 | &0000000000000346.000000346 | 543 | 1 130 |
Mauritius | &0000000000000128.000000128 | &0000000000000177.000000177 | 118 | 496 | &0000000000002030.0000002 030 | 87,2 | 244 |
Kongói Köztársaság | &0000000000000129.000000129 | &0000000000000169.000000169 | 135 | 205 | &0000000000341500.000000341 500 | 0,495 | 0,600 |
Bahrein | &0000000000000130.000000130 | &0000000000000161.000000161 | 132 | 255 | &0000000000000760.000000760 | 212 | 336 |
Brunei | &0000000000000130.000000130 | &0000000000000161.000000161 | 127 | 269 | &0000000000005265.0000005 265 | 30,6 | 51,1 |
Kajmán-szigetek | — | &0000000000000160.000000160 | &0000000000000264.000000264 | 606 | |||
Man-sziget | — | &0000000000000160.000000160 | &0000000000000572.000000572 | 280 | |||
Saint Lucia | &0000000000000132.000000132 | &0000000000000158.000000158 | 139 | 166 | &0000000000000606.000000606 | 261 | 274 |
Antigua és Barbuda | &0000000000000133.000000133 | &0000000000000153.000000153 | 126 | 289 | &0000000000000442.600000442,6 | 346 | 653 |
Dominikai Közösség | &0000000000000134.000000134 | &0000000000000148.000000148 | 141 | 152 | &0000000000000751.000000751 | 197 | 202 |
Karácsony-sziget | — | &0000000000000138.900000138,9 | &0000000000000135.000000135 | 1 030 | |||
Saint Kitts és Nevis | &0000000000000135.000000135 | &0000000000000135.000000135 | &0000000000000261.000000261 | 517 | |||
Wallis és Futuna | — | &0000000000000129.000000129 | &0000000000000142.000000142 | 908 | |||
Guam | — | &0000000000000125.500000125,5 | &0000000000000544.000000544 | 231 | |||
Jan Mayen | — | &0000000000000124.100000124,1 | &0000000000000377.000000377 | 329 | |||
Benin | &0000000000000136.000000136 | &0000000000000121.000000121 | 140 | 153 | &0000000000110622.000000110 622 | 1,09 | 1,38 |
Grenada | &0000000000000136.000000136 | &0000000000000121.000000121 | 133 | 252 | &0000000000000344.000000344 | 352 | 733 |
Cook-szigetek | &0000000000000138.000000138 | &0000000000000120.000000120 | &0000000000000236.000000236 | 508 | |||
Saint-Pierre és Miquelon | — | &0000000000000120.000000120 | &0000000000000242.000000242 | 496 | |||
Amerikai Szamoa | — | &0000000000000116.000000116 | &0000000000000199.000000199 | 583 | |||
Bermuda | — | &0000000000000103.000000103 | — | 180 | &0000000000000054.00000054 | 1 910 | 3 330 |
Heard-sziget és McDonald-szigetek | — | &0000000000000101.900000101,9 | &0000000000000412.000000412 | 247 | |||
Tokelau-szigetek | — | &0000000000000101.000000101 | &0000000000000012.00000012 | 8 420 | |||
Szent Ilona | — | &0000000000000100.000000100[Note 7] | &0000000000000308.000000308 | 325 | |||
Barbados | &0000000000000139.000000139 | &0000000000000097.00000097 | 143 | 97 | &0000000000000430.000000430 | 226 | 226 |
Litvánia | &0000000000000140.000000140 | &0000000000000090.00000090 | 131 | 258 | &0000000000062680.00000062 680 | 1,44 | 4,12 |
Saint Vincent és a Grenadine-szigetek | &0000000000000141.000000141 | &0000000000000084.00000084 | 130 | 264 | &0000000000000389.000000389 | 216 | 679 |
Akrotíri és Dekélia | — | &0000000000000083.80000083,8 | &0000000000000253.800000253,8[4] | 330 | |||
Brit Virgin-szigetek | — | &0000000000000080.00000080 | &0000000000000151.000000151 | 530 | |||
Gambia | &0000000000000142.000000142 | &0000000000000080.00000080 | 117 | 503 | &0000000000010000.00000010 000 | 8,00 | 50,3 |
Ashmore- és Cartier-szigetek | — | &0000000000000074.10000074,1 | &0000000000000005.0000005 | 14 800 | |||
Jersey Bailiffség | — | &0000000000000070.00000070 | &0000000000000116.000000116 | 603 | |||
Aruba | — | &0000000000000068.50000068,5 | — | 107 | &0000000000000180.000000180 | 381 | 594 |
Belgium | &0000000000000143.000000143 | &0000000000000066.50000066,5 | 144 | 76 | &0000000000030278.00000030 278 | 2,20 | 2,51 |
Niue | &0000000000000144.000000144 | &0000000000000064.00000064 | &0000000000000260.000000260 | 246 | |||
Anguilla | — | &0000000000000061.00000061 | &0000000000000091.00000091 | 670 | |||
Saint-Martin | — | &0000000000000058.90000058,9[Note 8] | &0000000000000054.40000054,4 | 1 080 | |||
Irak | &0000000000000145.000000145 | &0000000000000058.00000058 | 142 | 105 | &0000000000437367.000000437 367 | 0,133 | 0,240 |
Togo | &0000000000000146.000000146 | &0000000000000056.00000056 | 145 | 53 | &0000000000054385.00000054 385 | 1,03 | 0,975 |
Pitcairn-szigetek | — | &0000000000000051.00000051 | &0000000000000047.00000047 | 1 090 | |||
Guernsey Bailiffség | — | &0000000000000050.00000050 | &0000000000000078.00000078 | 641 | |||
Szlovénia | &0000000000000147.000000147 | &0000000000000046.60000046,6 | 146 | 41 | &0000000000020151.00000020 151 | 2,31 | 2,03 |
Makaó | — | &0000000000000041.00000041 | — | 36 | &0000000000000028.20000028,2 | 1 450 | 1 280 |
Gázai-övezet | — | &0000000000000040.00000040 | &0000000000000360.000000360 | 111 | |||
Montserrat | — | &0000000000000040.00000040 | &0000000000000102.000000102 | 392 | |||
Kongói Demokratikus Köztársaság | &0000000000000148.000000148 | &0000000000000037.00000037 | 138 | 177 | &0000000002267048.0000002 267 048 | 0,0163 | 0,0781 |
Norfolk-sziget | — | &0000000000000032.00000032 | &0000000000000036.00000036 | 889 | |||
Nauru | &0000000000000149.000000149 | &0000000000000030.00000030 | &0000000000000021.00000021 | 1 430 | |||
Bouvet-sziget | — | &0000000000000029.60000029,6 | &0000000000000049.00000049 | 604 | |||
Kókusz (Keeling)-szigetek | — | &0000000000000026.00000026 | &0000000000000014.00000014 | 1 860 | |||
Jordánia | &0000000000000150.000000150 | &0000000000000026.00000026 | 147 | 27 | &0000000000088802.00000088 802 | 0,293 | 0,304 |
Tuvalu | &0000000000000151.000000151 | &0000000000000024.00000024 | &0000000000000026.00000026 | 923 | |||
Bosznia-Hercegovina | &0000000000000152.000000152 | &0000000000000020.00000020 | 148 | 23 | &0000000000051187.00000051 187 | 0,391 | 0,449 |
Wake-sziget | — | &0000000000000019.30000019,3 | &0000000000000006.5000006,5 | 2 970 | |||
Gibraltár | — | &0000000000000012.00000012 | &0000000000000006.5000006,5 | 1 850 | |||
Clipperton-sziget | — | &0000000000000011.10000011,1 | &0000000000000006.0000006 | 1 850 | |||
Navassa-sziget | — | &0000000000000008.0000008 | &0000000000000005.4000005,4 | 1 480 | |||
Monaco | &0000000000000153.000000153 | &0000000000000004.1000004,1 | &0000000000000002.0000002 | 2 050 | |||
Saint-Barthélemy | — &0000000000000000500000NA | NA | &0000000000000021.00000021 | &Hiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátor-1.0000-0 | |||
Sint Maarten | — | &0000000000000000500000NA[Note 9] | &0000000000000034.00000034 | 0,0147 | |||
Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigetek | — | &0000000000000000500000NA | &0000000000003903.0000003 903 | 0,000128 | |||
Kazahsztán | &0000000000000154.000000154 | &00000000000000004000000[Note 10] | 48 | 4 528 | &0000000002699700.0000002 699 700 | 0 | 1,68 |
Türkmenisztán | &0000000000000154.000000154 | &00000000000000003000000[Note 11] | 93 | 1 289 | &0000000000469930.000000469 930 | 0 | 2,74 |
Azerbajdzsán | &0000000000000154.000000154 | &00000000000000002000000[Note 12] | 103 | 871 | &0000000000082629.00000082 629 | 0 | 10,5 |
Üzbegisztán | &0000000000000154.000000154 | &00000000000000001000000[Note 13] | 85 | 1 707 | &0000000000425400.000000425 400 | 0 | 4,01 |
Afganisztán | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000652230.000000652 230 | 0 | 0 |
Andorra | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | &0000000000000468.000000468 | 0 | |||
Ausztria | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000082445.00000082 445 | 0 | 0 |
Bhután | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000038394.00000038 394 | 0 | 0 |
Bolívia | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000001083301.0000001 083 301 | 0 | 0 |
Botswana | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000566730.000000566 730 | 0 | 0 |
Burkina Faso | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000273800.000000273 800 | 0 | 0 |
Burundi | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000025680.00000025 680 | 0 | 0 |
Csád | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000001259200.0000001 259 200 | 0 | 0 |
Csehország | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000077247.00000077 247 | 0 | 0 |
Dél-Szudán | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | &0000000000644329.000000644 329[4] | 0 | |||
Etiópia | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000001000000.0000001 000 000 | 0 | 0 |
Fehéroroszország | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000202900.000000202 900 | 0 | 0 |
Kirgizisztán | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000191801.000000191 801 | 0 | 0 |
Közép-afrikai Köztársaság | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000622984.000000622 984 | 0 | 0 |
Laosz | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000230800.000000230 800 | 0 | 0 |
Lesotho | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000030355.00000030 355 | 0 | 0 |
Liechtenstein | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | &0000000000000160.000000160 | 0 | |||
Luxemburg | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000002586.0000002 586 | 0 | 0 |
Észak-Macedónia | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000025433.00000025 433 | 0 | 0 |
Magyarország | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000089608.00000089 608 | 0 | 0 |
Malawi | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000094080.00000094 080 | 0 | 0 |
Mali | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000001220190.0000001 220 190 | 0 | 0 |
Moldova | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000032891.00000032 891 | 0 | 0 |
Mongólia | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000001553556.0000001 553 556 | 0 | 0 |
Nepál | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000143351.000000143 351 | 0 | 0 |
Niger | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000001266700.0000001 266 700 | 0 | 0 |
Örményország | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000028203.00000028 203 | 0 | 0 |
Paraguay | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000397302.000000397 302 | 0 | 0 |
Ruanda | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000024668.00000024 668 | 0 | 0 |
San Marino | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | &0000000000000061.00000061 | 0 | |||
Szerbia | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | &0000000000088361.00000088 361 | 0 | |||
Szlovákia | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000048105.00000048 105 | 0 | 0 |
Szváziföld | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000017204.00000017 204 | 0 | 0 |
Svájc | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000039997.00000039 997 | 0 | 0 |
Tádzsikisztán | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000141510.000000141 510 | 0 | 0 |
Uganda | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000197100.000000197 100 | 0 | 0 |
Vatikán | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | &0000000000000000.4400000,44 | 0 | |||
Ciszjordánia | — | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | &0000000000005640.0000005 640 | 0 | |||
Zambia | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000743398.000000743 398 | 0 | 0 |
Zimbabwe | &0000000000000154.000000154 | &-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1.0000000 | 149 | 0 | &0000000000386847.000000386 847 | 0 | 0 |
Francia Guyana Francia Guyana | — | 763 | &Hiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátor-1.0000-0 | ||||
Guadeloupe | — | 581 | &Hiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátor-1.0000-0 | ||||
Martinique | — | 369 | &Hiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátor-1.0000-0 | ||||
Réunion | — | 219 | &Hiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátorHiba a kifejezésben: nem várt / operátor-1.0000-0 |
Megjegyzések
- ↑ Includes coastline length for the Canary Islands.
- ↑ Excludes minor outlying islands.
- ↑ Does not include Ile Saint-Paul and Iles Crozet (data unavailable) or Adelie Land claim to Antarctica.
- ↑ Iran has an additional 740 km of coastline along the Caspian Sea which is landlocked.
- ↑ Includes coastline in the Gulf of Fonseca (163 km).
- ↑ In 1900 the Dutch coastline measured approximately 1400 km. It has significantly been reduced by the closing of the Zuiderzee by the Afsluitdijk in 1932 (250 km) and the closing of several sea arms by the Delta Works (700 km).
- ↑ Excluding Ascension Island (data unavailable).
- ↑ Figure represents coastline of entire island including Sint Maarten (administered by the Netherlands).
- ↑ Coastline included in figure for Saint Martin (administered by France).
- ↑ Kazakhstan has a coastline with the Aral and Caspian seas (both landlocked) with a total length of 2 964 km.
- ↑ Turkmenistan has a coastline with the Caspian Sea which is landlocked with a total length of 1 768 km.
- ↑ Azerbaijan has a 713-km coastline along the Caspian Sea which is landlocked.
- ↑ Uzbekistan has a 420-km coastline along the Aral Sea which is landlocked.
Hivatkozások
- ↑ CIA World Factbook: Coastline. [2017. július 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 26.)
- ↑ Coastal and Marine Ecosystems — Marine Jurisdictions: Coastline length. World Resources Institute. [2012. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 18.)
- ↑ CIA World Factbook: Area. [2014. január 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 26.)
- ↑ a b c d Figure represents total area rather than land area.
- ↑ a b Includes coastline of minor outlying islands.
- Földrajzportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap