Ozsgyáni Mihály
Ozsgyáni Mihály | |
Született | 1980. március 11. (44 éves) Cegléd |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | színész |
Iskolái | Pesti Magyar Színiakadémia (–2003) |
| |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Ozsgyáni Mihály (Cegléd, 1980. március 11.[1] –) magyar színész.
Életpályája
1980-ban született Cegléden. Általános- és középiskolai tanulmányait Cegléded végezte. 2003-ban fejezte be a Pesti Magyar Színiakadémiát, ahol osztályfőnöke Őze Áron és Szélyes Imre voltak. Ezután a Soproni Petőfi Színház tagja lett 2007-ig.[2] 2007-től 2011-ig szabadfoglalkozású, ezalatt játszott többek között a Nemzeti Színházban, a Thália Színházban és a Szegedi Nemzeti Színházban, a komáromi Jókai Színházban, a budapesti Gózon Gyula Kamaraszínházban, a Pinceszínházban és a kaposvári Csíky Gergely Színházban. 2011–2014 között a Gárdonyi Géza Színház tagja volt. 2014-től ismét szabadfoglalkozású, a Rózsavölgyi Szalonban és a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban játszik. [3] 2014-től szabadúszó.[3][4] 2018-ban jelent meg első regénye, melynek címe: A fátylam kicsit oldalra billent.[5]2021-2022 között a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház társulatának tagja.[6][7]
Fontosabb színházi szerepei
- Zalán Tibor: El kell mondanom (Ulpius Tamás) - 2020/2021
- Craig Warner: Idegenek a vonaton (Frank Myers, Frank Myers, Frank Myers) - 2019/2020
- Hubay Miklós: Elnémulás (Patrick) - 2019/2020
- Richard Schenkman - Jerome Bixby: Az őslakó (John Oldman, történelemprofesszor) - 2018/2019
- Jean-Marie Chevret: Amazonok (Guillaume) - 2015/2016
- Szakonyi Károly: Örvény (Salvador) - 2014/2015
- Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz (Benedek) - 2014/2015
- Alexander Breffort - Márguerite Monnot: Irma, te édes! (Adószedő, Ügyész, Jojo, bandatag) - 2013/2014
- Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Csongor) - 2013/2014
- Leonard Gershe: A pillangók szabadok (Don Baker) - 2013/2014
- Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter: A padlás (Rádiós) - 2013/2014
- Zágon István - Nóti Károly - Eisemann Mihály: Hippolyt, a lakáj (Nagy András) - 2013/2014
- Adamis Anna - Presser Gábor - Pós Sándor - Déry Tibor: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (René) - 2013/2014
- Bernard Shaw: Szent Johanna (Ladvenu, domonkos rendi szerzetes) - 2012/2013
- Oscar Hammerstein - Richard Rodgers - Russel Crouse - Howard Lindsay: A muzsika hangja (Rolf Gruber) - 2012/2013
- L. Frank Baum: Óz, a nagy varázsló (Danny, Bádogember) - 2012/2013
- Zerkovitz Béla - Szilágyi László: Csókos asszony (Dorozsmay Pista) - 2012/2013
- Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (Ádám) - 2011/2012
- Háy Gyula: Mohács (Ferdinánd, osztrák herceg, V. Károly testvére) - 2011/2012
- Siegfried Geyer - Robert Katscher: Gyertyafény keringő (Báró) - 2011/2012
- Szakonyi Károly: Adáshiba (Dönci) - 2009/2010
- William Blinn: Hajnali mellúszás (Samson, fiatal producer) - 2009/2010
- Giulio Scarnacci - Renzo Tarabusi: Kaviár és lencse (Nicola Vietoris, Helena fia ) - 2008/2009
- Kálmán Imre - Leo Stein: Csárdáskirálynő (Edvin herceg ) - 2007/2008
- Somerset Maugham: Szerelmi körutazás (Arnold Champion-Cheney) - 2006/2007
- Ray Cooney: Páratlan páros (Bobby Franklynn) - 2006/2007
- Kemény Gábor - Galambos Attila - Thuróczy Katalin: Casting (Mex) - 2005/2006
- Jean Anouilh: Becket vagy Isten becsülete (Első francia báró) - 2004/2005
- Brandon Thomas: Charley nénje (Jack Topplebee, oxfordi diák) - 2004/2005
- Jacques Offenbach: Orfeusz az alvilágban (Mars) - 2004/2005
- Tennessee Williams: A vágy villamosa (Pénzbeszedő fiatalember) - 2003/2004
- William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok (Valentin, úr a herceg kíséretében) - 2002/2003
Filmes és televíziós szerepei
- Tűzvonalban (2008) ...Solymosi
- Jóban Rosszban (2008–2009 / 2021) ...Harmathy Róbert / Sziráki Iván
- Fapad (2015) ...Utas
- Anyám és más futóbolondok a családból (2015) ...Béla
- Drága örökösök – A visszatérés (2023–2024) ..Budapesti rendőr
- Hazatalálsz (2024) ...Háziorvos
Jegyzetek
- ↑ Jegy.hu - Ozsgyáni Mihály (magyar nyelven). Jegy.hu. (Hozzáférés: 2021. február 27.)
- ↑ OSZMI
- ↑ a b Ozsgyáni Mihály - Portré - Theater Online (magyar nyelven). www.theater.hu. (Hozzáférés: 2021. február 27.)
- ↑ Arts&Café, Rózsavölgyi Szalon: Ozsgyáni Mihály - Művészeink - Rózsavölgyi Szalon Arts&Café (magyar nyelven). szalon.rozsavolgyi.hu. (Hozzáférés: 2021. február 27.)
- ↑ Richárd, Szávoly: A fátylam kicsit oldalra billent – Ozsgyáni Mihály hazatérése Egerbe | EgerHírek (magyar nyelven). www.egerhirek.hu, 2019. március 21. (Hozzáférés: 2021. február 27.)
- ↑ 6 új társulati tagot szerződtetett a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház
- ↑ „Évadnyitó társulati ülést tartott a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház” (hu-HU nyelven).
További információk
- Ozsgyáni Mihály a PORT.hu-n (magyarul)
- Ozsgyáni Mihály az Internetes Szinkronadatbázisban (magyarul)
- Ozsgyáni Mihály az Internet Movie Database-ben (angolul)
- Művészetportál
- Magyarország-portál