Pasquale Grasso

Pasquale_Grasso
INNtöne Jazzfestival (2022)
Életrajzi adatok
Született	1988. október 19. (35 éves) Ariano Irpino
Származás	olasz
Tevékenység	dzsesszzenész
Hangminta
Shaw 'Nuff
Pasquale_Grasso weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Pasquale_Grasso témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Pasquale_Grasso (Ariano Irpino, 1988. október 19. –) olasz dzsesszgitáros. Egy interjúban Pat Metheny „korunk valószínűleg legjobb gitárosának”^[1] nevezte.

Zeneszerető családban nőtt fel az olaszországi Avellino tartományban. Hétéves korától tanult zenét. Az első gitártanára Antonio Marra volt (1995-1998). Szaxofonos bátyjával játszani kedvenc időtöltésévé vált.

1998-tól Agostino di Giorgiótól, Chuck Wayne tanítványától vett leckéket, majd három évvel később Barry Harristól.

Grasso részt vett különböző tehetségkutató versenyeken (gyakran a bátyjával duóban), és első helyezéseket szerzett a Baronissi Jazz, a Premio internazionale Massimo Urbani, a Bravo Bravissimo és a Concorso TIM Nemzetközi Zenei Versenyen. 2006-2008 között a Bolognai Konzervatóriumban tanult klasszikus gitárt Walter Zanettinél. A bátyja első albumán Teo Ciavarella triójával dolgozott 1999-ben, 2001-ben pedig testvérével duóban. 2000-2009 között számos közép- és kelet-európai fesztiválon játszott.

Grasso 2008-ban volt az első turnéját Észak-Amerikában. 2012 óta New Yorkban él. Tagja volt Ari Roland és Chris Byars kvartettjének, akikkel nemzetközi turnén is részt vett.

2015-ben kiadta Reflections of Me című szólóalbumát. Aztán megjelent a Merci Toots című albuma is, amelyet Yvonnick Prené harmonikással vettek fel. 2019-ben a WDR Big Band Köln meghívta egy koncertre Bud Powell számaival. Ugyanebben az évben kiadta a Solo: Standards, Vol. 1, Solo: Ballads, Vol. 1, Solo Monk és Solo Holiday című EP-ket, majd a Solo Masterpieces albumot 2020-ban, 2022 Be-Bop!, tisztelegve Charlie Parker és Dizzy Gillespie előtt.

Vendégprofesszor a New York-i Állami Egyetemen.

• 2015: Reflections of Me
• 2015: Merci Toots
• 2019: Standards, Vol. 1
• 2019: Solo: Ballads, Vol. 1
• 2019: Solo Monk^[2]
• 2020: Masterpieces
• 2020: Solo Bud Powell
• 2022: Be-Bop!

• 2002: Premio Internazionale Lecco Jazz
• 2005: Eddie Lang dzsesszgitárverseny
• 2015: első helyezés a Wes Montgomery versenyen

• https://www.pasqualegrasso.com/bio
• https://jazztimes.com/features/profiles/pasquale-grasso-pianistic-guitarist/
• https://www.purchase.edu/live/profiles/2184-pasquale-grasso
• https://www.allaboutjazz.com/merci-toots-yvonnick-prene-self-produced-review-by-chris-mosey

Ez a szócikk részben vagy egészben a Pasquale Grasso című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.