Segner Pál

Segner Pál
Született1876. január 2.[1]
Balatonboglár
Elhunyt1961. december 7. (85 évesen)[2]
Budapest
Állampolgárságamagyar
Gyermekeikét gyermek
Foglalkozásateniszező
A Wikimédia Commons tartalmaz Segner Pál témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Segner Pál, Segner Pál Simon Barabás (Balatonboglár, 1876. január 2.[3] – Budapest, 1961. december 7.) magyar teniszező, legfőbb számvevőszéki segédtitkár, majd alelnök.

Életpálya

Segner Simon vasúti felvigyázó és Vizer Borbála fiaként született. 1915. július 19-én Budapesten feleségül vette a nála 14 évvel fiatalabb Bánáss Margit Emília Annát,[4] akitől két gyermekük, Pál és Andrea született.[5]

Korabeli sportsajtó értékelése szerint, ha nem a magyar körülmények között végzett volna edzést, akkor nemzetközi téren is eredményesen vehette volna fel a versenyt társaival szemben. Kitűnő technikája, nyugalma és versenyrutinja révén volt eredményes sportoló.

A kormányzó 1927-ben kinevezte számvevőszéki tanácselnökké,[6] 1932-ben pedig állami számvevőszéki alelnöki címmel ruházta fel.[7] Az Iparosok Országos Központi Szövetkezetének vezérigazgatója volt,[8] 1940-ben az iparügyi miniszter az Iparosok Országos Központi Szövetkezete elnöki teendőinek ideiglenes ellátásával bízta meg.

A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra 1961. december 12-én a római katolikus egyház szertartása szerint.

Sportegyesülete

  • Budapesti (Budai) Torna Egylet (BBTE)
  • Budapesti Lawn-Tennis Club (BLC) – 1902-1912 között

Magyar bajnok

Egyéniben

Egyéniben 5-szörös magyar bajnok.

  • Balaton első bajnoka
  • 1906-ban országos bajnok

Párosban

Párosban 4-szeres magyar bajnok. Páros győzelmeinél egyik partnere Yolland Artur volt.

Jegyzetek

  1. FamilySearch Historical Records
  2. Országos Széchényi Könyvtár
  3. Szőlősgyöröki róm. kath. egyházközségi keresztelési anyakönyve, 6/1876. folyószám.
  4. A házasságkötés bejegyezve a Bp. II. ker. állami házassági akv. 551/1915. folyószáma alatt.
  5. Segner Pál gyászjelentése. OSZK – Pannon Digitális Egyesített Archívum, gyászjelentések
  6. Napi Hírek, 1927. október 10.
  7. Napi Hírek, 1932. augusztus 25.
  8. Császár Géza (szerk.): Pécs-Baranyai cimtár 1942 (Pécs, 1942) 13. old.

Források

  • Nádori László főszerkesztő: Sportlexikon L-Z – Sport, 1986 – ISBN 963 253 441 7
  • Gyászjelentése

További információk

  • Ujság, 1936. október 29.

Elődje:
Noszály Sándor/Szigeti Ottó

5-szörös teniszbajnok
2011-ig

Utódja:
Taróczy Balázs

  • tenisz Teniszportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap