Szűcs Kinga (Értarcsa, 1975. július 9. –) magyar színésznő.
Életpályája
A színpaddal már gyerekként megismerkedett amatőr szavalóként és néptáncosként. 1996–1999 között végezte el a Gór Nagy Mária Színitanodát. Tanulmányai alatt a Fiatalok Színháza a Stefánián előadásaiban, utána a Soproni Petőfi Színház produkcióiban játszott. 2001-től 2009-ig a Győri Nemzeti Színház, 2009-től 2018-ig a Pesti Magyar Színház társulatának tagja volt. Emellett 2009-től 2012-ig rendszeresen vendégszerepelt a Miskolci Nemzeti Színházban. 2018-tól a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban, valamint független produkciókban játszik. 2003-ban kapta meg a Magyar Színészkamara Színész I. minősítését.
Színházi szerepei mellett játszott sorozatokban, megjelentetett egy önálló lemezt „Jó kis kor” címmel, melyre musicalekből (Chicago, Kabaré, La Mancha lovagja, Grease, Hair, Jézus Krisztus szupersztár) válogatott dalokat, illetve a Szűcs Kinga Jazz Band, alapítója és énekese.
Művészi munkája mellett 2002-től tanulmányokat folytatott a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karán, ahol 2005-ben végzett művelődésszervező szakon. 2018-ban a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán színháztudomány szakon szerzett mesterdiplomát.
↑Megszületett Molnár Csaba és Szűcs Kinga gyermeke, atv.hu - 2014. november 9.
↑Színházi adattár: Előadások adatbázis Archiválva 2014. december 20-i dátummal a Wayback Machine-ben
↑Színésznő és államtitkár esküdött hűséget a bazilikában Archiválva 2008. december 8-i dátummal a Wayback Machine-ben – kisalfold.hu, 2008. augusztus 11.