Szilvássy János

Ezzel a szócikkel kapcsolatban felmerült kifogás(ok):

  • korrektúrázandó: át kellene olvasni, ellenőrizni a szavak helyesírását és a szöveg nyelvhelyességét
  • lektorálandó: át kellene olvasni, ellenőrizni a szövegét, tartalmát A megjelölés 2015 márciusából származik.
  • nem tünteti fel a forrásokat, melyek segítségével készült. A megjelölés 2015 márciusából származik.
  • hiányzik vagy nagyon rövid a bevezetője

    Kérjük, segíts fejleszteni a cikket, illetve megtárgyalni a problémákat a vitalapján.

Szilvássy János
Született1981. augusztus 7. (43 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaszínész, énekes, előadó

  • IMDb
Sablon • Wikidata • Segítség

Szilvássy János (Budapest, 1981. augusztus 7.–) színész, énekes, előadó.

Tanulmányait az Erkel Ferenc Általános Iskola opera tagozatában kezdte. Pályáját gyermekszínészként, 8 évesen a Magyar Állami Operaház gyermekkarában, majd 13 évesen, a Budapesti Operett Színházban folytatta. Ezután a Fényes Elek Közgazdasági és, Gazdasági Szakközépiskolában végzett, majd a Dajka Margit Színész Bábszínész stúdiónál színész 2 és bábszínész végzettséget szerzett. A JPTE művelődésszervező karán folytatta tanulmányait.

Toldy Máriánál, majd Gór Nagy Máriánál tanult, elvégezte a Kolibri Színház Színiiskoláját.

Játszott sokféle szerepet mesétől a musicalen át, énekelt számtalan operát. Játszott már filmben, reklámban, főbb szerepekben és statisztaként is. De művelődésszervezőként a Dési Művelődési házban, vagy nézőtéri ültetőként az Operában is megfordult.

Jelenleg a Madách Színházban Az Operaház fantomjában (kórustagként is), a Fogi Színháznál mesedarabokban játszik és énekel, a TMK Színpad Művész Kávézójában énekesként működik közre.

Főbb szerepei

Filmek

  • A játékos (Makk Károly filmje - a „kis” fiú) 1993
  • Vak vagányok (Hivatalnok - énekes) 1995
  • Janus (Gyöngyössy Bence - a főszereplő fia) 2014
  • Beethowen kisfilm (Beethowen) 2015

Sorozatok

  • Édes élet (L. L. Juniorral) 2014
  • Magánnyomozók (Simon) 2014
  • Családi titkok (Apa) 2013
  • Színház és más semmi ( Fotóriporter) 2015
  • Vándorszínészek ( színész dublőr) 2015
  • Brigi és Brúnó (barát) 2022

Színház

  • Cigánybáró: Kis cigánybáró (Erkel Színház 1989-1993)
  • Carmen: Gyermekkari tag (Erkel Színház és opera 1991-1996)
  • Jancsi és Juliska: Elvarázsolt gyerek- Jancsi (Erkel Színház 1992)
  • Wozzeck: Kórustag (Opera 1992-1993)
  • Bohémélet: Gyermekkari tag (Opera 1992-1993)
  • Bajazzók: Kórustag (Opera és lemezfelvétel 1993)
  • Háry János: Gyermekkari tag (Erkel Színház 1993)
  • Gioconda: Gyermekkari tag (Erkel Színház 1993)
  • Carmina Burana: Carl Orff (Opera 1993)
  • Don Carlos: Kórustag (Opera és Erkel Színház 1993-1994)
  • Rózsalovag: A 7. Fiú (Opera 1993-1994)
  • Tosca: Gyermekkari tag (Opera 1993-1995)
  • Hoffmann meséi: Tűzoltó fiú (Opera 1994-1995)
  • Valahol Európában: Csapattag, Kórus (Operett Színház szegedi szabadtéri játékokon 1995)
  • Valahol Európában: Professzor (Operett Színház 1995- 1998)
  • Sissy és én: Morci (Csongrádi Katával a Tivoli Színházban 1997)
  • Szebeni fiúk: Palánkos Karcsi (Kolibri Színház 1997-1998)
  • Elisabeth: Kis Rudolf, kórus (Operett Színház 1998-2000)
  • Grease: Roger, Doody, Sany, Vince Fontaine (Bubik István Színház 1998-2008)
  • Padlás: Té Müller (Budapest Bábszínház, Thália 1998-2008)
  • Kolumbusz: II. Fülöp, Sant Angel kincstárnok (Budapest Bábszínház, Thália Színház 1998-2008)
  • Godspeel: Keresztelő Szent János (Budapest Bábszínház - Toldy Mária Stúdió 1999)
  • Elizabeth: Kórus (Operett Színház szegedi szabadtéri játékokon 1999)
  • István a király: Táncos (Magyar Színház 1999)
  • Padlás: Té Müller (Miskolci Gurulószínház 1999 )
  • Farsang: Rendőrfőnök (Théba Stúdió 2000)
  • Mágnás Miska: Pixi gróf (Pintér Tibor Társulatánál a Sziget Színháznál 2001-2003)
  • Cyrano: Színházigazgató (Pintér Tibor társulatánál a Sziget Színháznál 2001-2003)
  • Csárdáskiráynő: Tábornok (Pintér Tibor Társulatánál a Sziget Színháznál 2001-2003)
  • Velencei musical gála: Énekes (Pintér Tibor Társulatánál a Sziget Színháznál 2001-2003)
  • Cyrano: Színházigazgató (Pintér Tibor Társulatánál a Sziget Színháznál a Városmajori Szabadtéri Színpadon 2002)
  • A farkas szempillái: Szerzetes (Kolibri Színház 2002)
  • Elvis, a bajfácán: Elvis vokalistája (Kolibri Színház 2002)
  • Királyfi és koldus: Rendőr (Kolibri Színház 2002-2003)
  • A nap, a hold és a csillag elrablása: Bábos (Kolibri Színház 2003)
  • Dzsungel könyve: Csil (Bubik István Színház 2003-2008)
  • Bolond vasárnap: Leo Bujkalov (Kolibri Színház 2004)
  • János vitéz: Bábos és János vitéz (Kolibri Színház 2004)
  • Csárdáskirálynő: Bóni gróf (Applause Theater 2004)
  • Az operaház fantomja: Kórus (Madách Színház 2004-)
  • 10. Emeletben: Péter (Csongrádi Mária művésznő rendezésében a Budapesti Kamaraszínházban 2005)
  • Várj, míg sötét lesz: Rendőr (Gózon Gyula Kamaraszínház 2005-2008)
  • Csongor és Tünde: Csongor (Nevesincs Színház 2006)
  • Egy pohár víz: Miniszter (Madách Színház 2006-2008)
  • 4 lába van a lónak: Jegorka, a kisinas (Eszenyi Enikővel a Pesti Színházban 2006-2009)
  • Grease: Vince Fontaine (Tapolcai Musical Színpad 2007)
  • Marica grófnő: Alfréd (Maros Gábor Színház 2007)
  • Apám naplója: Operett énekes (Tapolcai Musical Színpad 2007)
  • Chicago: Marry Sunshine (Bubik István Színház 2007-2008)
  • Hair: Bukovsky, Steve (Bubik István Színház 2007-2008)
  • Portugál: Pap (Bubik István Színház 2007-2008)
  • Mozart bolondéria: Mozart (Lisziák Elek művész úr rendezésében az Rs9 Színházzal, Budapesti Kamara színházban 2007-2008)
  • Mamma Mia: Harry Brith (Musical társulat Spanyolország 2008)
  • Bánffy György művész úr emlékműsorán: Konferanszié (Budapesti Kamaraszínház 2008)
  • Rómeó és Júlia: Páris (Tapolcai Musical Színpad 2008)
  • Nofratéte: Fregoli, a bérgyilkos (Csongrádi Katával a Budapesti Kamaraszínházban 2008-2009)
  • István a király: Bese (Tapolcai Musical Színpad 2009)
  • Operett gála: Énekes (Tapolcai Musical Színpad Malmö 2009)
  • János vitéz: János vitéz (Tapolcai Musical Színpad 2009)
  • Marica grófnő: Török Péter, Alfréd (Pesti Fiatalok Színháza 2010)
  • Régi nyár: Trafina báró (Pesti Fiatalok Színháza 2010)
  • János vitéz: János vitéz (Pesti Fiatalok Színháza 2010)
  • Suszter és a karácsonyi manók: Prüsző manó (Fogi Színház 2010-)
  • Jézus Krisztus szupersztár: Herodes (Otthon Teátrum 2011)
  • Musical gála: Énekes (Otthon Teátrum 2011)
  • István a király: Bese (Otthon Teátrum 2011)
  • Bob herceg: Bob herceg, Bandatag (Bozsó József rendezésében a Turay Ida Színházban 2011-2012)
  • Nebántsvirág: Kiskatona (Csere László rendezésében a Turay Ida Színházban 2011-2012)
  • Twist Olivér: Bill Sikes (Csillag Musical Társulat 2013)
  • Valahol Európában: Ficsúr (Csillag Musical Társulat 2013-2014)
  • Csoda: Pincér, Rendőr (Ascher Oszkár Színház 2013-2014)
  • Operett egyveleg: Énekes (Pesti Fiatalok Színháza Csepelen 2014)
  • Színes őszi varázs: Énekes (Kokas László Zenés Színkör a Csili Művelődési Központban 2014)
  • Aida: Segédszínész (Opera 2014)
  • Vidám-kor: Szenesember, Pék, Énekes (Korhinta Színház Társulat 2014)
  • Parasztbecsület, Bajazzók: Segédszínész (Opera 2014)
  • Don Carlos: Segédszínész (Opera 2014)
  • Lúdas Matyi: Lúdas Matyi (Korhinta Színház Társulat 2014)
  • Mikulás karácsonyi rénszarvasa: Huncut (Fogi színház 2014- )
  • Mátyás király vágyai: Beckó (Korhinta Színház Társulat 2014-2015)
  • A Rajna kincse: Segédszínész (Opera 2015)
  • Faust: Segédszínész ( Opera 2015)
  • Anna Karenina: Professzor, Cord ( Globe Társulat 2015 )
  • ÁtlagEmberek: Sanyi (2015)
  • Micimackó: Tigris ( Korhinta Színház Társulat 2015)
  • Pinokkió: Róka (Korhinta Színház Társulat 2015)
  • A barlang bűvös hangja: Elemér, a denevér (Korhinta Színház Társulat 2016)
  • Hair: Woodro (2017-)
  • Tóth Ilona rockopera: Kollár István( 2017-)
  • Babavásár: Herceg (2017-)
Egyéb produkciók
  • Művész Kávézó: énekes (TMK Színpad 2015-2016 )

Később

  • Az operaház fantomja: Kórus (Madách Színház 2004-)
  • Suszter és a karácsonyi manók (Fogi Színház 2010-)
  • Mikulás karácsonyi rénszarvasa: Huncut ( Fogi Színház 2014- )
  • Hair: Woodro (2017-)
  • Tóth Ilona rockopera: Kollár István( 2017-)
  • Babavásár: Herceg (2017-)