Szohner Olga

Szohner Olga
Született1875. december 27.
Budapest
Elhunyt1966. március 27. (90 évesen)[1]
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
SzüleiSzohner Antal
Foglalkozásaszínész
IskoláiOrszágos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia (–1894)
Halál okaagylágyulás
A Wikimédia Commons tartalmaz Szohner Olga témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Szohner Olga (Budapest, 1875. december 27. – Budapest, Erzsébetváros, 1966. március 27.)[2] színésznő.

Életútja

Szohner Antal minisztériumi tanácsos és Rédly Franciska leánya. A színészakadémiát sikerrel fejezte be, és mint naiva 1895-ben Szabadkán Halmai Imre társulatánál kezdte meg működését. Innen Somogyi Károly Pécsre vitte és 1900-ban mindjárt az újonnan megnyíló nagyváradi színháznak is egyik kedvenc tagja lett. 1902. április 19-én vendégszerepelt a Vígszínházban, a Gyurkovics lányok Mici szerepében, majd 1903. június 17-én újra fellépett itt az Egér című vígjátékban Mártha szerepében, 1904. június 14-én pedig Gárdonyi Géza Annuskájában. Ez időben Krecsányi Ignác társulatának tagja volt, 1905-ben Balla Kálmán miskolci színigazgatónál működött, azután 1910-ig ugyanott Palágyi Lajosnál aratta megérdemelt sikereit. 1910. december 9-én mint vendég fellépett a Vígszínházban, az Ördög című vígjátékban Jolán szerepében. 1911-ben Szegedre ment, Almássy Endréhez. 1919. január 18-án Budapesten férjhez ment a nála 12 évvel fiatalabb Domán László bankigazgatóhoz[3] és lelépett a pályáról. Halálát agylágyulás okozta.

Nővére Szohner Irén, híres német színésznő.

Fontosabb szerepei

  • Mici (Herczeg Ferenc: A Gyurkovics lányok)
  • Annuska (Gárdonyi Géza)
  • Jolán (Molnár Ferenc: Az ördög)
  • A királyné (Bródy Sándor: Lajos király válik)

Jegyzetek

  1. a b FamilySearch Historical Records. (Hozzáférés: 2023. december 23.)
  2. Halálesete bejegyezve a Bp. VII. ker. állami halotti akv. 641/1966. folyószáma alatt.
  3. A házasságkötés bejegyezve a Bp. V. ker. állami házassági akv. 41/1919. folyószáma alatt.

Források

  • Magyar színházművészeti lexikon
  • Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
Sablon:Az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia 1894-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
Az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia 1894-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek (1890–1894)
Bajnóczy Valéria  •  Endrei Ödön  •  Erdei Rózsa  •  Fejér Dezső  •  Greger Gyürki Szeréna  •  Kürti Sarolta  •  Nógrádi Jolán  •  Tuboly Clementin
Színészek (1891–1894)
Érsek Katalin  •  Hadrik Anna  •  Janovics Jenő  •  Kalmár Gyula  •  Kápolnay Juliska  •  Korniss Gyula  •  Markovics Margit  •  Mezey Berta  •  Molnár Rózsi  •  Novák Irén  •  Szabó Irma  •  Szohner Olga  •  Tömösváry Irma  •  Tyroler Blanka  •  Vrana Miklós
Nemzetközi katalógusok