Vécsey Ernő

Vécsey Ernő (Budapest, 1910. december 25. – Budapest, 1977. február 23.) magyar zeneszerző, zongoraművész, pedagógus.

Pályafutása

Vécsey Sándor karmester örökbefogadott és Kovács Zsófia törvényes fia. A Zeneakadémiára tizenkét éves korában nyert felvételt, itt Székely Arnoldnak volt a növendéke. Miután befejezte tanulmányait, bejárta Európát és a Közel-Keletet számos könnyűzenei együttessel zongoristaként és karmesterként. 1933-ban tért vissza Magyarországra, itthon Heinemann Sándor zenekarában volt zongoraszólista. 1936-tól hanglemezfelvételei is készültek, 1942-től vezetője volt a Radiola Tánczenekarnak. 1945–46-ban a vendéglátóipari szórakoztatásban tevékenykedett. 1947-től oktatott a Hivatásos Zenészek Zeneiskolájában, 1960-tól pedig az Országos Szórakoztatózenei Központ stúdiójában tanított éneket és zongorát. 1963–67-ben karmesterként működött a győri Kisfaludy Színháznál. Mint zeneszerző, az 1940-es évektől lett ismert. Több száz táncdala közül sokból sláger lett (Én mindig Pestről álmodom, Nem tagadom, Béka-szerenád), számos világslágerhez ő írta a magyar szöveget. Nagy népszerűségnek örvendtek zenés vígjátékai, az ő nevéhez fűződik Gershwin első magyarországi bemutatása is (Rhapsody in Blue, Zeneakadémia, 1939).

Házastársa Schichler Ilona Erzsébet volt, akivel 1933. június 7-én Budapesten, az Erzsébetvárosban kötött házasságot.^[1]

Szimfonikus műve

• Három arcod (1959)

Zenés vígjátékai

• A jégeső nem akadály (1957)
• Az asszony többet keres (1961)
• Őszi napsütés (1961)
• Ismerem magát (1962)
• Legfeljebb elválunk (1962)
• Az igazi (1963)
• A szamárlétra (1964)
• Lúdas Matyi (1965)

Könyve

• Jazz-zongora iskola (Balassa P. Tamással és Lelkes Péterrel, Bp., 1961)

Jegyzetek

Források

• Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X