Veresegyházi asszonykórus
Veresegyházi asszonykórus | |
Információk | |
Eredet | Magyarország |
Alapítva | 1980-as évek |
Sablon • Wikidata • Segítség |
A Veresegyházi asszonykórus (rövidítve: VAK) egy 1980-as években alapított vokális népi együttes volt.
A Z’Zi Labor együttessel közösen 1986-ban előadott közös produkciójukkal, a Honky Tonk Woman című Rolling Stones sláger feldolgozásával a rendszerváltást követően országos hírnévre tettek szert. Az dal szélesebb körben ismertté tette Veresegyházat. A mára klasszikussá vált videóklipben szereplő felállás már nem létezik, de továbbra is működik a településen egy Hagyományőrző Népi Együttes (40-50 fővel), amely a régi hagyományok megőrzésével foglalkozik.[1]
Született velük kapcsolatban egy – nem éppen hízelgő – vicc is, amely Pajer Róbert Ördög vigye (1992) című filmjében is felhangzik: Kérdés: „Száz lába van és hét foga. Mi az?” Válasz: „A veresegyházi asszonykórus.”[2]
Jegyzetek
Források
- Asszonykórus aranykoncert. eventim.hu. (Hozzáférés: 2018. szeptember 24.)
Ez a zenei előadóról vagy együttesről szóló lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |