Veselény

Veselény (szlovák: Riečnica) volt település Szlovákiában. Területe ma Újbesztercéhez tartozik.

Fekvése

Újbeszterce központjától légvonalban kb. 5 km-re délkeletre, a víztározó délkeleti csücskénél található.

Története

Az egykori falut 1788-ban alapították a Zsolnai járásban. Templomát Kisboldogasszonynak szentelték.

A 18. század végén Vályi András így ír róla: „RIESNICZA. Tót falu Trentsén Várm., földes Ura Gr. Szörényi, és több Uraságok, lakosai katolikusok, és másfélék is, fekszik V. Újhelyhez mintegy mértföldnyire, a’ körűlötte fekvő Besztertzei, Terchovi, Lutisi, Tissini nevű hegyeken találtatnak holmi lakó kalyibák is, és maga is a’ helység, mivel magas helyen fekszik, földgye sovány, vagyonnyai selejtesek.[1]

Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Riecsnicza, tót falu, Trencsén vmegyében, nagy kősziklás hegyek közt egy szűk völgyben, közel Árva vmegye széléhez; paroch. temploma van s a filiakkal együtt 1922 kath., 16 zsidó lak. Fenyves erdeje nagy és szép. F. u. többen. Ut. p. Zsolna.[2]

A trianoni diktátum előtt Trencsén vármegye Kiszucaújhelyi járásához tartozott.

1980-ban a víztározó építésekor – bár a víz nem lepte el – a vízbázis védelme miatt mégis elbontották a falut, területe pedig Újbeszterce része lett.

Népesség

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Nevezetességei

  • A plébániatemplom a falu egyetlen le nem bontott épülete. Hívők nélkül maradva törölték az aktív templomok sorából.
  • A Wesselényi család innen kapta nevét.

Jegyzetek

  • katolikus lexikon
  1. Vályi András: Magyar országnak leírása | Országleírások | Kézikönyvtár (magyar nyelven). www.arcanum.com. (Hozzáférés: 2024. január 29.)
  2. Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára | Országleírások | Kézikönyvtár (magyar nyelven). www.arcanum.com. (Hozzáférés: 2024. január 29.)


Lásd még

  • Újbeszterce
Ez a szlovákiai Trencséni kerület-beli településről szóló lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!