Versum-díj

A Versum-díj egy magyar irodalmi díj, amit a Versum külföldi költészettel és műfordítással foglalkozó online világirodalmi folyóirat alapított 2015-ben, amivel az oldalon megjelent legjobb versfordítást jutalmazzák.

A díj története

A 2015-ben átadott díj az elismerő oklevél mellett egy eredeti kép Szüts Miklós festőművész felajánlásából. A 2015-ös zsűri tagjai Deres Kornélia, Nádasdy Ádám, Rácz Péter, Szüts Miklós és a Versum szerkesztőségének részéről Szabó Marcell voltak. Az első díjazott Fenyvesi Orsolya volt, aki Anne Sexton Öreg törpeszív című versének fordításával érdemelte ki az elismerést.

A második Versum-díjat három év kihagyás után 2019 májusában adták át. A 2019-es Versum-díj egy eredeti Tarr Hajnalka-kép. A 2019-es zsűri tagjai Fenyvesi Orsolya, Mesterházi Mónika, Szijj Ferenc és Tarr Hajnalka, valamint a szerkesztőség részéről Mohácsi Balázs. A zsűri az előző díj átadásától, a 2015 decemberétől 2019 januárjáig tartó bő hároméves időszakban megjelent fordítások közül választotta ki legelőször az öt legjobbnak ítélt szöveget. A második díjazott Bajtai András volt, aki Robert Bly Őszi nyugtalanság című versének fordításával érdemelte ki az elismerést.

2015

A jelöltek[1]

  • Christine Lavant: Te, a tébolyultak védőszentje – Farkas Péter fordítása
  • John Glenday: Undark – Bajtai András fordítása
  • Rainer Maria Rilke: A teremben – Halasi Zoltán fordítása
  • Anne Sexton: Öreg törpeszív – Fenyvesi Orsolya fordítása
  • Petr Borkovec: Szonogram – Vörös István fordítása

A díjazott[2]

  • Anne Sexton: Öreg törpeszív – Fenyvesi Orsolya fordítása

2019

A jelöltek[3]

A díjazott[4][5]

Jegyzetek

  1. Nemzetközi minifesztivállal ünnepli első születésnapját a Versum. [2015. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 30.)
  2. Fenyvesi Orsolya kapta az első Versum-díjat
  3. Májusban újra átadják a legjobb versfordításért járó Versum-díjat!. [2019. április 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. április 24.)
  4. Bajtai András Versum-díjas
  5. Fenyvesi Orsolya: Féregjárat két költői valóság közt - Laudáció a 2019-es Versum-díjhoz

További információk

  • A Versum honlapja